A csomók és az út visszafele

Finally I arrived to Leh, after a 22 hours car drive. Yesterday morning instead of the planned 10 am, my car showed up at 12.30. By that time I already gave up all my hopes so I was quite surprised and didn't even recognise tem cause they came without kayaks and the rasta guy. So I got to travel with 2 ladakhi and 2 nepali guys who were indeed really nice. They paid all my food and teas and asked only 1500 rupees for the ride which considered quite cheap. On the way we even stopped for tea at some authentic cow shit collector women. Honestly I drank here the best salty-butter tea ever. The first ten hours was plain earth road without any road basically. Suddenly in the middle of the night the driver pulled aside and stopped the engine saying now everybody sleeps 1-2 hours. It became 4 hours and I was awake the whole time.. Finally after 22 hours in the car we arrived to Leh today at 11 am. I am flying from Leh to Delhi on the 2nd of august, then next day to Budapest.

Below there is a picture of my last day in Zangla wit some cute little monk girls and a Hungarian-Ladakhi dictionary which is only funny for Hungarians, sorry.

Hát, megérkeztem Leh-be, ahonnan aug. 2-án repülök Delhibe, majd onnan tovább 3-án Pestre egy dubaji éjszakát követöen. A Leh-bevezetö útról majd késöbb, az is elég kalandos volt.

A zanglai tartózkodásomat lehet, hogy nem részleteztem eléggé, de így legalább lesz mit kérdeznetek személyesen. A lényeg, hogy a munka délelött 9 és 1, valamint délután 3 és 5 között folyt keményen. Tartalmazott vályogtéglagyártást és cipelést egyik helyröl a másikra, ködobálást és hordást, ablaküveg szigetelést és festést. Nagyjából ennyi. Ezek 3500 m-en eléggé lefárasztják az embert, úgyhogy nekem gyakorlatilag végig izomlázam volt. Egyébként a napiskolát újítjuk fel, meg építünk egy újabb épületet tanárszállás céljából. A munkában fizetett helyiek is segítenek, általában nök. Könnyü a nevüket megjegyezni, mert szinte mindenkit ugyanúgy hívnak. Ja, és itt nincs nöi meg férfi név, hanem mindkettönek adhatják ugyanazt. Rengeteg Stanzin van, mert úgy hívják a Dalai Lámát, meg az építkezésen volt vagy négy Lobzang (a Dalai Láma testvérének a neve). Az én kedvencem mégis a Jucó nevü munkásnö volt. 

Sonamnál az idö során a bogarak létszáma nem csökkent, söt úgy tünt, hogy többen vannak takarítás után. Viszont már eljutottam odáig, hogy olykor-olykor megfogtam kézzel a pondrót és kihajítottam. A leghatékonyabb módszer mégis a tetön alvás volt, mert akkor muszáj volt a hideg miatt teljesen behúznom a hálózsákom, így nem merészkedtek be a bogarak. Persze a jak-tehén keverék dzomó reggel hatos bögését így sem lehetett kikerülni.

Egy-két tanítani jött önkéntes a helyi iskolában dolgozik vagy délutáni programokat szervez a gyerekeknek vagy a zanglai kolostorban tanít, ami egy nöi kolostor (gompa/ nunnery). Az utolsó napomon én is ide látogattam el Eszterrel meg egy svájci nyugdíjas növel, aki más szervezésben önkénteskedik itt. Az építömunka után kész felüdülés volt 4-6 éves gyerekekkel találkozni. Rettentö cukik, és a cukifaktort fokozván a szerzeteslányokat helyi nyelven csomóknak hívják. Alább láthatók képen. Ebédre is maradtam, rice and dal klasszik, azaz bab rizzsel. Szörnyü belegondolni, hogy ök mindennap ezt eszik, csak lehet, hogy a bab helyett lencse van. A szeánszunk végeztével pedig két csomóval jöttünk le a hegyröl. Hahahaha. 

 

Akkor már leírom az egyéb vicces szavakat is, amiket tanultam (fonetikusan, mert fogalmam sincs, hogy írják, de amúgy a helyieknek se, mivel a ladakhi csak most kezd írott nyelvben megjelenni):

szopó = rossz csocsolé = húg/ növér (a lé az olyan kedveskedö-képzö) kakalé = báty/ öccs nyamnyam = szex (ezt Sonam elöszeretettel hangoztatta minden vacsoránál) pisilé = cica capik = kicsi (ez fontos volt minden kajálásnál, ha csak nem akartál rizsmérgezést kapni) momo = helyi kaja, tésztába csomagolt mindenféle

 

Aztán utolsó reggelemen Sonam lányáék bevittek ugye Padumba, ahonnan taxit kell fogni Leh-be (busz csak heti egyszer van). Mint már írtam, ez nem igen jött össze, közben már a helyi maffiavezér Raju is hülyének nézett, hogy fel-alá sétálok egyfolytába meg barátságot kötöttem a cipészbácsival, aki kb. 600 forintért varrta meg a bakancsom. Közben kivettem egy szobát a hangzatos nevü tourist bungalow-ban, ahol este 10-kor kopogott egy fazon a pénzt beszedni. Ezek után találkoztam a kajakosokkal, akikkel másnap 10-kor lett volna a találkozó. Én már kimentem fél 10-re, hogy biztos legyen. Délutan fél egykor meg is jelentek, de ekkor már annyira lemondtam az egészröl, hogy totál meglepödtem és nem ismertem meg öket, föleg, hogy se a rasztahaju, se a kajakok nem voltak sehol. Még egy fél órát eszegettek az étteremben, úgyhogy 1-kor indultunk a jeeppel, én, két ladakhi és két nepáli pasas. Én ültem elöl, bár ezzel lehet, hogy rosszul jártam, mert nem volt fejtámla, így csak elörehajolt pózban lehetett valamennyire aludni. Padumot elhagyva az elsö tíz percben defektet kaptunk, ez szerencsére nem ismétlödött meg. Az út az elsö tíz órában kizárólag földút volt, 50 %-ban vízmosásokban haladtunk, néhol 50 cm mély vizeken mentünk át. A földút a rázkódás miatt eleve kizárta az alvást. Közben megálltunk teázni autentikus tehénszargyüjtögetö néniknél, eskü én itt ittama legjobb sós-vajas teát. Ezek után bárhol álltunk meg kajálni vagy teázni, a fiúk mindig fizették nekem. Az általános, eddig tapasztalt lehúzások után ezt nem tudtam mire vélni, ráadásul az egész útért 1500 rupit kértek, ami elég olcsónak számít, és végig nagyon kedvesek voltak. Útközben VÉGIG ladakhi zene szólt, mondjuk három különbözö album. A ladakhi zene abból áll, hogy skótdudaszerü és egyéb hangszerek kíséretében egy férfi elöénekel egy sort, majd ugyanezt az egy sort cincogja végig egy vagy több nö. Borzasztóan izgalmas. Közben elhaladtunk a földrajztanulmányokból talán ismerös Nun és Kun mellett, de egyikböl sem láttunk semmit, mivel töksötét volt. Egyszercsak az éjszaka közepén a soför leállt az út szélére, és kijelentette, hogy akkor most mindenki alszik 1-2 órát. Ebböl 4 óra lett, bár én nem aludtam persze semmit. Így a végén 22 óra autóban töltött idö után, 11-re értünk Leh-be, ahonnan most ezt írom. Közben eltelt 2 nap, csak az egész városban elment a wifi (satellitröl jön)... De legalább nem percdíjas, mint Padumban, ami elég jó biznisz nekik, tekintve, hogy fél óráig tart egy email elküldése.. Néhány kép az útról: