A csomók és az út visszafele

Finally I arrived to Leh, after a 22 hours car drive. Yesterday morning instead of the planned 10 am, my car showed up at 12.30. By that time I already gave up all my hopes so I was quite surprised and didn't even recognise tem cause they came without kayaks and the rasta guy. So I got to travel with 2 ladakhi and 2 nepali guys who were indeed really nice. They paid all my food and teas and asked only 1500 rupees for the ride which considered quite cheap. On the way we even stopped for tea at some authentic cow shit collector women. Honestly I drank here the best salty-butter tea ever. The first ten hours was plain earth road without any road basically. Suddenly in the middle of the night the driver pulled aside and stopped the engine saying now everybody sleeps 1-2 hours. It became 4 hours and I was awake the whole time.. Finally after 22 hours in the car we arrived to Leh today at 11 am. I am flying from Leh to Delhi on the 2nd of august, then next day to Budapest.

Below there is a picture of my last day in Zangla wit some cute little monk girls and a Hungarian-Ladakhi dictionary which is only funny for Hungarians, sorry.

Hát, megérkeztem Leh-be, ahonnan aug. 2-án repülök Delhibe, majd onnan tovább 3-án Pestre egy dubaji éjszakát követöen. A Leh-bevezetö útról majd késöbb, az is elég kalandos volt.

A zanglai tartózkodásomat lehet, hogy nem részleteztem eléggé, de így legalább lesz mit kérdeznetek személyesen. A lényeg, hogy a munka délelött 9 és 1, valamint délután 3 és 5 között folyt keményen. Tartalmazott vályogtéglagyártást és cipelést egyik helyröl a másikra, ködobálást és hordást, ablaküveg szigetelést és festést. Nagyjából ennyi. Ezek 3500 m-en eléggé lefárasztják az embert, úgyhogy nekem gyakorlatilag végig izomlázam volt. Egyébként a napiskolát újítjuk fel, meg építünk egy újabb épületet tanárszállás céljából. A munkában fizetett helyiek is segítenek, általában nök. Könnyü a nevüket megjegyezni, mert szinte mindenkit ugyanúgy hívnak. Ja, és itt nincs nöi meg férfi név, hanem mindkettönek adhatják ugyanazt. Rengeteg Stanzin van, mert úgy hívják a Dalai Lámát, meg az építkezésen volt vagy négy Lobzang (a Dalai Láma testvérének a neve). Az én kedvencem mégis a Jucó nevü munkásnö volt. 

Sonamnál az idö során a bogarak létszáma nem csökkent, söt úgy tünt, hogy többen vannak takarítás után. Viszont már eljutottam odáig, hogy olykor-olykor megfogtam kézzel a pondrót és kihajítottam. A leghatékonyabb módszer mégis a tetön alvás volt, mert akkor muszáj volt a hideg miatt teljesen behúznom a hálózsákom, így nem merészkedtek be a bogarak. Persze a jak-tehén keverék dzomó reggel hatos bögését így sem lehetett kikerülni.

Egy-két tanítani jött önkéntes a helyi iskolában dolgozik vagy délutáni programokat szervez a gyerekeknek vagy a zanglai kolostorban tanít, ami egy nöi kolostor (gompa/ nunnery). Az utolsó napomon én is ide látogattam el Eszterrel meg egy svájci nyugdíjas növel, aki más szervezésben önkénteskedik itt. Az építömunka után kész felüdülés volt 4-6 éves gyerekekkel találkozni. Rettentö cukik, és a cukifaktort fokozván a szerzeteslányokat helyi nyelven csomóknak hívják. Alább láthatók képen. Ebédre is maradtam, rice and dal klasszik, azaz bab rizzsel. Szörnyü belegondolni, hogy ök mindennap ezt eszik, csak lehet, hogy a bab helyett lencse van. A szeánszunk végeztével pedig két csomóval jöttünk le a hegyröl. Hahahaha. 

 

Akkor már leírom az egyéb vicces szavakat is, amiket tanultam (fonetikusan, mert fogalmam sincs, hogy írják, de amúgy a helyieknek se, mivel a ladakhi csak most kezd írott nyelvben megjelenni):

szopó = rossz csocsolé = húg/ növér (a lé az olyan kedveskedö-képzö) kakalé = báty/ öccs nyamnyam = szex (ezt Sonam elöszeretettel hangoztatta minden vacsoránál) pisilé = cica capik = kicsi (ez fontos volt minden kajálásnál, ha csak nem akartál rizsmérgezést kapni) momo = helyi kaja, tésztába csomagolt mindenféle

 

Aztán utolsó reggelemen Sonam lányáék bevittek ugye Padumba, ahonnan taxit kell fogni Leh-be (busz csak heti egyszer van). Mint már írtam, ez nem igen jött össze, közben már a helyi maffiavezér Raju is hülyének nézett, hogy fel-alá sétálok egyfolytába meg barátságot kötöttem a cipészbácsival, aki kb. 600 forintért varrta meg a bakancsom. Közben kivettem egy szobát a hangzatos nevü tourist bungalow-ban, ahol este 10-kor kopogott egy fazon a pénzt beszedni. Ezek után találkoztam a kajakosokkal, akikkel másnap 10-kor lett volna a találkozó. Én már kimentem fél 10-re, hogy biztos legyen. Délutan fél egykor meg is jelentek, de ekkor már annyira lemondtam az egészröl, hogy totál meglepödtem és nem ismertem meg öket, föleg, hogy se a rasztahaju, se a kajakok nem voltak sehol. Még egy fél órát eszegettek az étteremben, úgyhogy 1-kor indultunk a jeeppel, én, két ladakhi és két nepáli pasas. Én ültem elöl, bár ezzel lehet, hogy rosszul jártam, mert nem volt fejtámla, így csak elörehajolt pózban lehetett valamennyire aludni. Padumot elhagyva az elsö tíz percben defektet kaptunk, ez szerencsére nem ismétlödött meg. Az út az elsö tíz órában kizárólag földút volt, 50 %-ban vízmosásokban haladtunk, néhol 50 cm mély vizeken mentünk át. A földút a rázkódás miatt eleve kizárta az alvást. Közben megálltunk teázni autentikus tehénszargyüjtögetö néniknél, eskü én itt ittama legjobb sós-vajas teát. Ezek után bárhol álltunk meg kajálni vagy teázni, a fiúk mindig fizették nekem. Az általános, eddig tapasztalt lehúzások után ezt nem tudtam mire vélni, ráadásul az egész útért 1500 rupit kértek, ami elég olcsónak számít, és végig nagyon kedvesek voltak. Útközben VÉGIG ladakhi zene szólt, mondjuk három különbözö album. A ladakhi zene abból áll, hogy skótdudaszerü és egyéb hangszerek kíséretében egy férfi elöénekel egy sort, majd ugyanezt az egy sort cincogja végig egy vagy több nö. Borzasztóan izgalmas. Közben elhaladtunk a földrajztanulmányokból talán ismerös Nun és Kun mellett, de egyikböl sem láttunk semmit, mivel töksötét volt. Egyszercsak az éjszaka közepén a soför leállt az út szélére, és kijelentette, hogy akkor most mindenki alszik 1-2 órát. Ebböl 4 óra lett, bár én nem aludtam persze semmit. Így a végén 22 óra autóban töltött idö után, 11-re értünk Leh-be, ahonnan most ezt írom. Közben eltelt 2 nap, csak az egész városban elment a wifi (satellitröl jön)... De legalább nem percdíjas, mint Padumban, ami elég jó biznisz nekik, tekintve, hogy fél óráig tart egy email elküldése.. Néhány kép az útról:

 

Stongdey fesztivál

On my previous free day we visited Stongdey where the monastery arranged a festival. Again we were travelling on the back of a truck, at least 15 people. We got up to the monastery around 11 am but nothing happened until 2 pm. As the time passed we got stucked in the corner, behind some polish turists and a lot of local women. These women like to fill every place and don't mind to sit on your foot or lap almost. After a while we saw lamas coming down with huge drums and other instruments. While they were playing music, dancers in masks were coming down from the stairs. There was even a huge yak that was quite aggrassive so the local women came even closer to us. The negative side of the story were the turists who dared to stand in the middle of the stage just for taking the best photo.

In the meantime I am back to Padum from where I am gonna take a 16-18 hor drive to Leh tomorrow.

A blog újra életre kelt! Úgyhogy görgessetek lejjebb a régebbiekért! Idöközben már Padumban vagyok, ahonnan holnap reggel utazok tovább Leh-be (16-18 órás út) pár kajakos rasztás indiai társaságában. Remélem, sikerül öket újra megtalálnom.

Legutóbbi szabadnapomon ellátogattunk a közeli Stongdey falu kolostorában rendezett eseményre. 7-en mentünk, de kocsit nem sikerült fogni, így elindultunk gyalog, hátha majd felvesz valaki. Így is történt, úgyhogy ismét a platón utazhattunk, összesen kb. 15-en, de nagyon élveztük. A kolostorhoz jó sokat kellett felfelé mászni, a kilátásért mindenképp megérte. Kb. 11-re értünk fel, az egész esemény viszont úgy fél 2-kor kezdödött csak el. Ezalatt bementünk a szentélybe, ami elég hangulatos volt, mert épp transzba esett szerzetesek mantráztak. Ahogy telt az idö, egyre többen lettek, így mi ketten beszorultunk az egyik sarokba, pár lengyel turista és rengeteg helyi néni közé, akiknek a szokása, hogy kitöltik a rendelkezésükre álló helyet. Simán ráülnek az ember lábára, vagy az ölébe gond nélkül. Itt kicsit másképp  értelmezik a személyes teret. Aztán egyszercsak megjelentek a föszerzetesek a jellegzetes óriás-dobokkal és kürtökkel, majd elkezdtek zenélni. Közben különbözö maszkos-emberek táncoltak le a lépcsön mindenféle színes ruhákban. Egy óriási jak is szerepet kapott, ami nem nagyon örült ennek, mert majdnem berohant a tömegbe, amikor is még inkább belém préselödtek a helyi nénik. Kicsit illúzióromboló volt, hogy pár turista volt olyan pofátlan, hogy beállt a tánctér közepére vagy a fölépcsö tetejére, ahonnan jöttek le a szereplök, hogy onnan fényképezhessen, így ök mindenki másnak a képein rajta lesznek. Összességében azért szerintem érdemes volt egy ilyet is látni. Visszafele sikerült pár lengyellel lepacsizni, akik visszaszállítottak minket.

Karsha és a szerzetesek

On one of my free days I visited Karsha. I took a car again that left me before Padum from where I walked 2 hours to reach Karsha. I went up to the monastery where they offered me food but it looked a bit hazardous so I stayed with tea only. After that a nice monk invited me to the holy place. That was quite nice too. The funny thing is that when I came out, a soldier popped up from nowhere and was asking for my passport and all my datas. I walked back to the bridge where the car left me in the morning but no car was picking me up for an hour so I started to be a bit desperate. Finally a car took me to Stongdey so I was 10 km closer to Zangla. Here I waited a half an hour again in the company of a toothless woman. Finally Sonam, my host came on a back of a car so I got to travel with 7 other people on the back. Quite an experience. 2 days after that I got to travel on a tractor when we were collecting stones from the river to build the basement of the house. There was even a wedding yesterday but t was so boring that we left after 20 mins. Here a wedding usually lasts 4-5 days and because the bride is leaving Zangla, there is a day when she has to cry the whole day. It is kind of compulsory.

Az egyik szabadnapomon Karsha felé vettem az irányt, ezúttal egyedül. Ide is taxival kellett jönni, csak Padum elött ki kellett szállni a hídnál a semmi közepén. Persze a kérdésemre, hogy mikor jön vissza a kocsi, az volt a válasz, hogy nem jön vissza, így kicsit rizikós volt, hogy hogyan jutok vissza. Karsha-ig két órát sétáltam a puszta közepén iszonyat melegben, de megérte, mert szép volt. Megebédeltem a helyi boltban kekszböl, aztán felsétáltam a gompához (kolostor), na ez valóban elég magasan volt. A klasszikus, piros ruhába öltözött szerzetesek és szerzetes gyerekek éppen akkor ebédeltek, mikor felértem és engem is megkínáltak a klasszikus rice and dal-ból (rizs és lencse), ami egy vödörben foglalt helyet, úgyhogy inkább beértem helyette egy tejes teával. Utána egy kedves szerzetes beinvitált a szentélybe is, mint utólag kiderül, ez fizetös volt, de azért elég különleges volt. Ami viszont elég váratlanul ért, hogy ahogy kijöttem, szembetaláltam magam egy katonaszerü emberrel, aki kb. a semmiböl került elö, és ott helyben elöhúzott egy füzetet, amibe a lëtezö összes adatomat be kellett írnom, és még az útlevelemet is elkérte. Délután visszasétáltam az állomáshelyemre, a hídhoz, ahol két öregasszony és két kevésbé öreg asszony röhögött rajtam, ahogy a sálam alá próbáltam bújni a nap elöl. A potenciális autók vagy meg sem álltak nekem, vagy tele voltak, vagy nem Zangla irányába mentek, úgyhogy kicsit féltem, hogy a hídnál fogok éjszakázni. Egyszercsak mégis megszánt egy kedves család, aki elvitt egy faluval odébb, de még mindig nem a célig. Újabb fél óra várakozás kezdödött egy fogatlan néni társaságában egy sztúpa árnyékában. Majd felbukkant Sonam, a házigazda egy kisteherautó platóján, úgyhogy én is itt kaptam helyet hét másik emberrel együtt. Addig egész kényelmes volt, amíg volt alattunk pár fürészporral töltött zsák, csak aztán ezek lekerültek a tulajdonosukkal együtt idöközben. Mindenesetre ez a platón  utazás eléggé bejött. 

A történtek után két nappal, ma is megtapasztalhattam a platón utazás gyönyöreit, mert ma éppen kögyüjtés volt a feladat a folyómederböl, mivel a kövek lesznek az épülö ház alapja. Ehhez egy traktorra volt szükség, aminek hol a kerekein, hol a platóján utaztunk, közben majd kirepültünk a jármüböl. Aztán nem lehet csak úgy akármelyik követ elvinni, mert minden kökupacnak (ami külön elöre a kögyüjtö emberek gyüjtenek össze) más gazdája van. Asszem ez volt a legjobb munkanap, mert a traktor másfél óránként fordult, akkor dobálni kellett a platóra a köveket mint állat, de a köztes idöben meg kártyázhattunk a kövek közt.

Hazatérve ma este kolbász-extázisban vot részünk, mert elökerült hirtelen valakitöl egy egész rúd, és hát itt ugye eléggé egyoldalúan étkezünk, így ez most fejedelmi kajának számít. Hasonlóan vagyunk a bármilyen csokival, gyümölcslével és gyümölcsökkel, mert ezeket mind csak az egy órára lévö faluban tudjuk beszerezni. Zanglában már mindenki rászokott a nyalókára, mert ez az egyetlen ehetö édesség, ami helyben kapható.

Tegnap egy esküvö is volt, ami még mindig tart, mert itt minimum 5 napig tart egy ilyen szeánsz, bár nem teljesen érthetö, hogy miért, mert nem igazán történik semmi, azon kívül, hogy sokat piálnak a helyi, csang nevü alkoholból (aminek az ize leginkább a kovászos uborka levéhez hasonlatos). Viszont megtudtuk, hogy van egy nap, amikor a menyasszony kb. kötelezöen sír egy egész napon át, merthogy elhagyja a szülöfaluját. Mi úgy 20 percet töltöttünk a helyszínen, mikor valami nádakat tartva énekeltek sokan a sötétben, nagyon lassan haladva. 

Falunap

To build some connection with the locals we organized a festival day. From our hosts we got some traditional dresses, gonchas. This was already enough to draw the locals' attraction. We presented Hungarian and even a ladakhi dance. The locals were continously laughing at us, guess this means they enjoyed. I haven't seen so many people before here altogether.

Hogy építsük a helyiekkel való kapcsolatot, tegnapra zenés-táncos mulatságot rendeztünk a város föterén. A házigazdáinktól kaptunk autentikus népviseletet, gonchát, ami már önmagában elég feltünést keltett az utcán sétálva. Elöadtunk egy táncot a Béres legényre, volt Nád a házam teteje csángó táncok és az est fénypontja, amikor is páran eltáncoltunk egy ladakhi néptáncot. Ennek akkora sikere volt, hogy repetát is kértek belöle. Egész sokan voltak, ennyi embert még összesen nem láttam itt. Amúgy elég passzívak, leginkább csak nézni szerették, ahogy bohóckodunk, és közben iszonyatosan röhögtek, ami rettentö cukin hangzott egyébként, mintha sok kis manó nevetett volna. Szóval elég nagy sikerünk volt, eddigi ittlétem talán legjobb és legértelmesebb napja volt.

 

Csoma nyomában

I am in Zangla since 4 days. Already on my first day we walked to a ruin which was very high up and was quite scary to get down. On the way back we went along the channel which was basically a 20 cm wide path. On our right a cliff walland on the left at least a 100 m depth. We visited Zangla Palace too where Körösi Csoma Sándor lived also in his time. That's where the whole project started actually, to renovate this palace. Csoma was the first to translate ladakhi language to english. Nobody lives in the palace now. Earlier the whole village was located here but later it moved down to the river. Otherwise for some reasons there are two kings in Zangla. About the place: there are two shops in Zangla very randomly opened. Very narrow selection, for example no toilet paper. There is elecricity between 7 and 10 pm when all the locals watch indian soap operas. I live at Sonam's place with 7 other Hungarians. We get breakfast and dinner here and we cook lunch ourselves. The menu is usually rice or chapati with vegetables and tea with milk (twe are not a big fan of the traditional salty-butter tea). For shower we use our camping shower which is a black bag or we go down to the river pipe to wash hair. That's where the locals wash the dishes also. If we need something we usually take a car to Padum which takes an hour. Often 13-16 people are sitting in the 7-persons car (even on the top). In Padum there is internet and ATM sometimes. In Zangla volunteers can teach or work at the construction. I do the second one. Some years ago they built a solar school and now we are planning to build an other house for the teachers.

Már 4 napja Zanglában vagyok. Már az elsö nap is elég intenzíven telt, pedig csak szabadnap volt. Elsétáltunk a doxához, ahol nyáron a kecskéket tartják (itt eddig csak miniatür frufrus kecskéket láttam csak, nagyon cukik, majd alkalomadtán felteszek róluk képet), valamint ahol kecskeszar-lepényeket is gyártanak, amit végül fütéshez használnak fel. De sokszor a helyi kenyeret, a chapatit is ezen csinálják. Ezután elmentünk egy jó magasan lévö romhoz (Malakartsa), ahonnan elég meredeken, seggen csúszva kellett lejutni a folyóhoz, majd visszasétáltunk a csatorna mentén a faluba. Ezt úgy kell elképzelni, hogy volt egy kb. 20 cm-es perem, amin mentünk, jobb oldalt sziklafal, bal oldalt meg vagy 100 m-es szakadék. Voltunk a palotában is, ahol Körösi Csoma Sándor is lakott és amit az alapítvány már többszörösen felújított (amúgy 900 éves épület). Itt már nem lakik senki, mivel idöközben maga a falu is lejebb költözött a folyóhoz. Kilátás Csoma szobájából:

Egyébként vicces lehet, hogy Zanglában két király is van, elég bonyolult, hogy miért, de az öröklödési viszonyok miatt állítólag. Kicsit az itteni életröl. A faluban egy bolt van, ami néha délutánonként nyitva van, de elég limitált a választék. Pl. wc papír nincs, de az amúgy is egész Indiában az egyik legdrágább cucc. Mosni a pataknál szoktunk, a helyiek ott is fürdenek, de nekünk van ilyen tábori zuhanyunk, ami egy felakasztható zsák és van hozzá egy zuhanyrózsa. Áram este 7-töl 10-ig van, ez egybeesik a vacsorával, amikor az áram tiszteletére minden este megnézzük az autentikus kígyós, valamint a visszhangos-szigorúan nézös indiai sorozatokat. Én Sonam-nál lakom, 7 másik önkéntessel együtt. Itt kapunk reggelit meg vacsorát is, ebédet meg közösen szoktunk fözni. Ma pont ünnepnap lesz, mert tegnap Padumban beszereztünk egy csirkét, úgyhogy csirkepaprikás lesz, amit az indiai önkénteslány fog fözni. Egyébként nagyrészt rizst, zöldséges szószokat, chapatit meg tejes teát kapunk (a hagyományos sós-vajas tea nem sok mindenkinek jön be). Tegnap páran bementünk a szomszédos faluba, Padumba, ami egy óra kocsival. Taxival lehet eljutni, mi egy 7-8 személyes kocsival mentünk, amiben ültünk 11-en (valaki a sebváltót is befoglalta), plusz még ketten a tetején. Padumban néha lehet netezni, nekem egy óra alatt két emailt sikerült küldenem, meg van egy darab ATM, amiböl kifogyott a pénz, mire odaértem, úgyhogy nem sikerült pénzt felvenni.

Itt Zanglában angolt tanítani meg építkezni lehet, én az utóbbiban veszek részt. Pár éve építettek ide egy napiskolát, ami télen meleg, nyáron meg hüvös a tájolása miatt, részben ezt kell most kicsit felújítani, valamint építünk egy tanárlakot is. Ehhez vájogtéglákat kell csinálni, két napja én is ebben vettem részt. A vicces az, hogy a helyiek közül több nö dolgozik, mint férfi. Ök hozzák a kalakot, amiböl a tégla készül. Amikor ebben elfáradnak, akkor letelepednek, és nézik, meg kommentálják a téglagyártásunkat, néha meg megismétlik, amit magyarul mondunk csak úgy ötletszerüen, ez elég vicces tud lenni. Én ma itthonmaradtam, mert nem érzem biztonságosnak túl messzire menni a wc-töl. A napiskolabol:

 

Az út

Below I am writing about the Himalaya trek itinerary which would be quite a lot of time to translate so use google instead. Sorry.. Otherwise I am already in Zangla, where I will be in the next two weeks. If not earlier I will update on the way back home at the end of july.

A következökben a célállomásra, Zanglába vezetö túrát fogom részletezni. Mivel útközben nincs net, így csak a végén fogjátok olvasni, de én folyamatosan írom.

0. nap: Megérkeztünk Lamayuruba az állami busszal, amin gyakorlatilag minden elképzelhetöt szállítottak (tv, rádio, zsák rizs, zöldségek.. a többiek mesélték, hogy ök más buszon még birkával is találkoztak. A mi csomagjaink a busz tetején utaztak. Mivel le akartuk rövidíteni a tíz napos túrát kicsit, így próbáltunk fogni egy jármüvet, ami elvisz Hanupatta-ig. Erre a 15 km-es szakaszra 12000 forintnak megfelelö összegért akartak elvinni, mondván, hogy szar az út (annyira nem is). Ezt kicsit sokalltuk. Rögtön leszálltunk a buszról, odaugrottak öten, hogy szállást kínáljanak, az egyiket elfogadtuk. Itt volt pár francia meg egy hippi olasz is. Ja, ha még nem derült volna ki, a "mi" 3 embert jelent: Anna, Dani és én.

1. nap: Valami csoda folytán sikerült egy harmadnyi árral lecsökkenteni a kocsi árát, így mégiscsak eljutottunk Hannupatta-ig. Innen túráztunk ma, de csak kb 3 órát, mert különben túl magasan kellett volna aludni (az ajánlott alvási szintkülönbség 300 m naponta, mi kb. 600-ra húztuk ezt ki már így is). Konstatáltuk, hogy 20 kilós táskával nem ideális ilyen magasan túrázni, a levegö elég gyorsan fogy. Délután ötkor megvacsoráztunk a gázfözö segítségével, aztán én fürdést imitáltam a patakban, majd 6-kor mindenki behúzódott a sátrába, mert csepereg az esö. A mindenttudó fényképezöm szerint ma 4047 méteren alszunk. Nekem kicsit fáj a fejem..

2. nap: Én nem sokat aludtam, reggel pedig már az nagy eöfeszitésekbe került, hogy visszamásszunk a folyóparti szálláshelyünktöl az útra. Még egy órája sem mentünk, mikor megállt egy teherautó és felajánlotta, hogy elvisz minket Photoksarig. Mi Annával hátul utaztunk 3 helyi társaságában, akik valószínüleg azt gondolták, hogy Dani háreme vagyunk, és helyi szokás szerint vagy fél órát stíröltek minket. Néhol az út miatt majdnem kirepültünk a kocsiból. Velünk utazott még mindenféle zöldség és több doboznyi élö tyúk. Már két óra autózás után kezdtünk kételkedni, hogy tényleg Photoksarba megyünk-e, mire egyszercsak megálltunk és kiderült, hogy továbbhoztak, de jó irányba. Ekkor megpillantottuk a többieket, akik lovakkal túráztak (mármint, hogy a ló vitte a cuccot), és ök pont ott táboroztak, ahol mi megálltunk. Mi is ittmaradunk éjszakára, és egy lovat is leszerveztünk magunknak, bár szerintem ez igy veszít a sportértékéböl. De az is lehet, hogy nem bánjuk meg az 5000-es hágó megmászásakor. Most 4400 m-en vagyunk.

3. nap: Aminek a végén olyan fáradt voltam, hogy képtelen lettem volna bármit írni, úgyhogy mindezt egy nappal késöbb írom. Nos, mint kiderült, hálát adhatunk a lovakért, különben szerintem nagyjából megcsinálhatatlan. A hátránya viszont, hogy a lovasember rohan mint az állat, nem tart szünetet, és a turistaútvonalaknál rövidebb, ámde nehezebb útvonalakon közlekedik. Így nagyjából egybe nyomtuk le a 6-7 órát. Alapvetöen egy normál terepen ez nem lenne probléma, de 4000 felett azért elég hiányos a levegö, így minden felmenetnél úgy lihegek, mintha maratont futnék. Gyakorlatilag sátrat is csak több lépésben sikerül állítani, közben megpihenve. Szóval tegnap az 5000-es Sengge la pass hágóval kezdödött minden, aminek megmászásakor én többször komolyan úgy gondoltam, hogy ott fogok megpurcanni. Ja és természetesen azon a napon kapott el a hasmenés is. Asszem én vagyok az egyik gyenge láncszem, valahogy nem sikerült olyan jól az akklimatizáció. Egész nap kb. zombikéntmeneteltem, még fényképezni sem volt kedvem. Végül valahogy csak sikerült megérkezni egy Skyumpata nevü helyre, ami 3 házból és egy folyóból állt. Este még lázasnak is éreztem magam, úgyhogy bekaptam egy algopyrint. Szerintem összesen életemben nem szedtem be ennyi gyógyszert, mint ez alatt a 3 nap alatt.

4. nap: Számomra kezd kissé túlélötúrát ölteni a dolog, nem túl sok élményfaktorral, és leginkább azt várom, hogy érjünk már Zanglába. Egyenesen és lefelé tudok menni, de felfelé kéne egy másik tüdö. Soha többet 4000 fölé és a hegymászást is kihúztam a bakancslistáról. Az is probléma, hogy nem tudunk enni (ja, amúgy 8-an vagyunk magyarok), mert egyszerüen nincs étvágy, de így energia se. Elvileg a mai nap volt a könnyü nap, az elsö felére ez még el is mondható, de a második megint csak végig emelkedett. Mindezt 6 óra alatt. A lovasemberünk (Jimba) továbbra is rohan, de nagyon jó kedélyü, énekelget, meg még teát is föz nekünk. A Hanumala pass elött vagyunk, amit holnap fogunk megmászni, 800 m szintemelkedés 3 óra alatt. Újabb lehetöség a kipurcanásra.

5. nap: A fordulópont. Azt hiszem, nekem mára ért be az akklimatizáció. Igaz, hogy ma nyolc órát meneteltünk, abból az elsö 3 óra a csak fölfelé 4700 m-es hágó volt, de utána már csak egy laza sèta volt (néhol Grand Canyon nagyságú szakadékok mellett egy húsz centis ösvényen. Most már Jingchan-ban vagyunk 3300-on, tiszta összkomfort van, mert hajat is lehetett mosni a jéghideg patakban, és volt vacsora rizs és lencse formájában. Közben Jimba kurjongat jelegzetesen a lovaknak, vagy éppen horkant és köp egy óriásit (általában erre vagy a táskarádiójából szóló ladakhi hírekre ébredünk reggelente). Ma összes orvosi és nem orvosi tudásunkat egybevéve elláthattuk a velünk túrázó csikót, amit még idefele jövet állítólag megharapott egy hópárduc. 

6. nap: A ló jobban van! Halleluja! Ma reggel 5-kor megint arra ébredtem, hogy Jimba dörömböl az ajtón, és ordít, hogy "cup cup" azaz, hogy adjuk a bögrénket a teához. Még a tegnap megrendelt tojásos chapatit is sátorba kaptam. Ismét egy 600 m-es szintkülönbséges, kétórás mászással indítottunk, de csak kb. 4000 m-es volt a hegy, így szignifikánsan több levegö jutott. Ezután meneteltünk még vagy 3 órát a Zanskar folyó partján, jó magasan, ismét kb. 20 centis kitett ösvényen. Volt még mezítláb folyón átkelös rész is. Megérkeztünk Hanumilba, egy napra vagyunk Zanglától! Ideérve már tiszta partihangulat volt, szóltmaz indiaival kevert helyi zene és Dew-partyt csaptunk. Itt a Mountain Dew nevezetü üditöital (Pepsi termék) a kultital, úgy isszák, mint otthon a sört (mivel azt itt nem isszák). Gyakorlatilag bármit kérsz boltban (Fanta, Coca cola, sprite), kapsz helyette egy Mountain Dew mindenféle magyarázat nélkül. 

7. nap: Reggelire föztem egy paradicsomlevesbe buggyantott tojást, amit elözö nap a helyi boltban vettem meg, ahol gyakorlatilag minden le vot járva. Azért jó volt. Ma elég könnyü túraterep volt, kb. 5 órás, közben Pidmoban megálltunk Jimba házánál teázni, és végül hihetetlen, de megérkeztünk Zanglába! Ami egy metropolisz az elmúlt egy héthez képest. Én sokkal rosszabbra számítottam. Rendes szobák vannak, áram este 7 és 11 közt és kaják igazi zöldséggel! Bogarak állítólag vannak, de remélem, a hálózsákomba nem szándékoznak bemászni. Én Julcsival és Polettel a Sonam nevü házigazdánál lettem elszállásolva, de van egy fiú-szoba is, meg még elég sok önkéntes más családoknál (kb. 15-en vagyunk). Ma felsétáltunk a palotához, ahol Csoma is lakott anno. Ezzennel a kb. 80 km-es himalájai túránknak vége ès jön a Zangla epizód (szintén 3500 m magasan).  

 

Állomásozás Leh-ben

So far I have spent most of my time in Leh, 4 nights. Good for acclimatisation which we felt climbing up to Leh Palace and had to stop every 5 meters (the palace is the copy of the Potala Palace in Lhasa, Tibet). Otherwise the view was beautiful. Today now we really continue our way to Lamayuru by bus (4-5 hours), from where we gonna hike. That means we are still at keast one week from the final destination Zangla village. It also means that I won't have internet for a week or more, but here you never know.

Eddig Leh-ben töltöttem a legtöbb idöt, 4 éjszakát, ami végülis az akklimatizáció szempontjából nem is volt baj. Találtunk egy jó kajáldát, ami a törzshelyünk lett, a "pincért" pedig már ennyi idö alatt majdnem tökéletesen megtanítottuk magyarul. Minél északabbra jöttünk, annál kedvesebbek lettek az emberek és drágábbak az árak. Persze a kocsik elött még itt is félre kell ugrani, mert a járdát nem ismerik. Leh legnagyobb hátránya az állandó por, a legtöbb helyi az utcán kendöt visel. Leh-ben amúgy elég sok katonai bázis van, mivel ez a legnagyobb város Jammu és Kasmírban, ami ugye elég közel van Pakisztánhoz. Az utóbbi napokban megszaporodtak az utcán fegyverrel járkáló katonák meg a fejünk felett elhúzó vadászgépek, ezt nem tudjuk mire vélni.

Egyik nap megtekintettük a palotát, ami a Potala Palota másolata (ami Tibetben, Lhászában van, itt élt a Dalai Láma, amíg nem számüzték). Nem volt egyszerü feljutni, minden öt méteren fújtattunk egyet, még nem tökéletes az akklimatizáció. A kilátás elég jó volt:  

Ma most már tényleg továbbindulunk Lamayuruba (4-5 óra busszal), ahonnan túrázni fogunk Zanglába, a végállomásra. Ez azt jelenti, hogy még minimum egy hét, mire odaérünk. Meg azt, hogy most valóban igazzá válik a riogatásom, higy nem lesz net. Egy hétig biztosan nem, meg lehet, hogy utána se, bár itt minden esetleges. Pl. a buszunk indulására is legalább 3-féle idöpontot halottunk, a buszállomáson is ki volt írva egy negyedik féle, de még az sem volt igaz..