Yosemite

Yosemite was indeed great! Maybe so far the best. I was told I came in the right season when you can see the most waterfalls. I didnt expect so many people there, there was a continously traffic jam on the bottom of the valley. That's why I chose to take the 1-hour bus drive from my camping to the park instead of driving. On the first morning I managed to miss the bus but a nice elderly french-british couple seeing me running to the bus helped me out and offered a ride with them. The first day I hiked up to Vernan and Nevada Falls. The view was amazing and also everyone got really wet by the shower of the fall. Was quite an experience! Even saw a double rainbow! After the hike I also visited the Mirror Lake where you can see the reflection of Half Dome which is the most famous peak here. I started to walk on the wrong side of the river so I have only seen the reflection of other peaks but still was a nice view. On the second day I hiked up to Glacier Point where you could see the whole valley from. It was quite an exhausting hike and didnt want to do the same route all the way back. Was lucky because three Americans ( an ironworker, a hairdresser and a most probably gay manager) offered me a ride back. They even offered me a place to stay in Las Vegas. On the third day I left early to return the car to SF where finally I stayed one more night at a hostel with breakfast (pancakes that we had to bake ourselves..funny..). Now I'm sitting on a ten hours bus drive to Los Angeles and it has just turned out to me that the bus is not driving on the Pacific Coast Highway by the ocean but still better than if I had to drive this 10 hours.

Azt kell, hogy mondjam, hogy Yosemite beváltotta a hozzá füzött reményeket, mert ez volt az utazásom egyik csúcspontja. Nehezen lehet elhinni, hogy létezik ilyen természeti képzödmény. Állítólag jókor mentem, mert ilyenkor láthatóak a vízesések, amik nyár közepére már kiszáradhatnak. Bevallom, nem számítottam arra, hogy ilyen óriási tömeg lesz ott, de hát akkor volt az amerikaiak egyik nemzeti ünnepe (Memorial Day) is. A völgy aljtán gyakorlatilag folyamatosan dugóban álltak az autók, az ingyenes park-busz, ami ide-oda szállîtgatja az embereket a túrák kiindulási pontjai közt, szintén zsúfolásig tele, úgyhogy jobban megérte általában inkább lesétálni azt az 1-2 km-t. A túraösvényeken azért már jobban eloszlott a tömeg. Mint említettem, a kempingem egy órányira volt még a parktól, és nem vállakoztam vezetésre, úgyhogy az ingázó buszt választottam (volna) helyett, amit elsö nap sikerült is lekésni, és láttam, ahogy elhúz elöttem. Szerencsémre egy francia-angol pár (természetesen nyugdíjasok) látva ezt a folyamatot a kempingben parkoló lakókocsijukból, felajánlották, hogy elvisznek.

Elsö napra a Mist Trail nevü túrát választottam, ami két vízesés (Vernan és Nevada) visz föl, olyan 15 km oda-vissza. Elég durva túra volt, de mindenképp megérte. Az elsö vízesés mentén gyakorlatilag mindenki teljesen elázott a párától, de volt idö megszáradni még vagy 4 órán keresztül utána. Közben mókusok mindenfelé, még a 2000 m magasan fekvö sziklákon is. Lehet, hogy itt ök azt a funkciót töltik be, mint Pesten a galambok, mert az amerikaiak csak hesegették el öket. Útközben ilyen, már-már giccsesnek mondható látvány fogadott. Közben pár helyen ki volt írva, hogyy ne ugorjunk a folyóba, évente 200 ember hal meg így (vagy valahogy a parkban, nem volt egyértelmü). Hm, biztató.

Ez a Nevada Falls:

Szintén, csak a tetejéröl:

Panoráma a csúcsról:

Visszafelé a John Muir Trail-en jöttem le, ami ugyan hosszabb volt, de kevésbé meredek. Ezután még elzarándokoltam a Mirror Lake tóhoz, amiben a Half Dome hegycsúcs tükrözödik. Illetve az tükrözödött volna, ha a folyó megfelelö oldalán indulok el. Így egy másik volt, de azért szép volt így is. Lásd: kép. A Half Dome itt a helyi föhegycsúcs, ahová egy elég nehéz túra vezet fel kábeleken haladva. Na erre kellene az engedély, úgyhogy ez kimaradt. "Otthon" a kis kempingben este megföztem a zacskós kaját, aztán aludtam is.

Második nap sikerült elérnem a buszt, viszont kicsit sokat szerencsétlenkedtem a megfelelö tùraútvonal kitalálásával, így csak 11-kor indultam neki a Glacier Point meghódításának, amit még az elözö napinál is nehezebbre és hosszabbra írtak. Hát, tényleg az volt, végig szerpentin, állítólag olyan 60 fordulat van benne. Eredetileg csak a feléig akartam menni, de aztán viszonyoag gyorsan haladtam, úgyhogy mégiscsak felmentem a tetejére. Elötte pár száz méterrel már majdnem feladtam az egészet, mikor két nepáli túrázó leszólított, és így velük végigbeszélgetve egész gyorsan megvolt. A csúcsról be lehetett látni egész Yosemite völgyet, a Half Dome-ot és a Yosemite vízesést (talán a 3. legmagasabb a világon).

A csúcson megörültem, hogy a figyelmeztetésekkel ellentétben mégiscsak van egy busz, ami levisz a hegyröl, mert nem volt kedvem visszamászni a szerpentinen. Aztán kiderült, hogy a busz mégse a völgybe, hanem valahova tök máshova visz vissza. A buszvezetövel valób beszélgetésemet meghallotta egy pasi, és felajánlotta, hogy ök szivesen visszavisznek a völgybe autóval, mert azzal is jöttek fel. Így utaztam együtt egy igazi amerikai fekete munkással (angolul ironworker, akik a felhökarcolókon dolgoznak), egy fodrásszal és egy nagy valószínüséggel meleg menedzserrel Las Vegasból. Autóval ugyan továbbtartott lejönni, mint amennyi gyalog lett volna, de az élményért megérte, ráadásul pont azon az úton mentünk, ahová amúgy is el szerettem volna jutni, így elkészíthettem a tipikus National Geographicos Yosemite fotót (bal oldalt az El Capitan, ami a sziklamászókmkedvence, általában karabinerekkel kifüggesztett hálózsákban kell aludniuk útközben, mert nem egyszerü egy nap alatt feljutni a tetejére, de állítólag olyan is volt már, aki kötél nélkül szaladt fel rá - kb 2000 m):

Ráadásul még szállásajánlatot is kaptam Las Vegasba. Meg aznapi vacsoraajánlatot is, mert nekik a völgyben volt a szállásuk, de mivel túl sokáig soppingoltm, kifutottam az idöböl, és amúgy sem találtam meg a kempingjüket. Az utolsó busznak vissza a kempingembe este 8-kor kellett volna indulnia, de mikor még 40 perc múlva sem volt sehol, kicsit bepánikoltam, hogy akkor holnfogok aludni, próbáltam hívogatni különbözö számokat, persze mind automata volt. Aztán utána kicsivel mégiscsak megjelent a busz, mondván dugó volt...

Másnap reggel 8-kor indultam, mert 12-re kellett visszavinni a kocsit San Franciscoba. Ez meg is történt, viszont egy hirtelen döntéssel mégiscsak SF-ban foglaltam and egy hostelt, és csak ma indultam Los Angelesbe. A hostel pont olyan volt, mint amennyibe került, három, nem túl szociális angol lányt kaptam szobatársnak, akikböl kettöt Emily-nek hívtak. Este kb. a hostel összes lakója összegyült a konnektorok körül és nyomtabaz internetet különbözö eszközökön. Elvileg az árban volt reggeli is, amit mikor megláttam, majdnem elröhögtem magam. Palacsintatészta volt bekeverve, amit mindenki megsüthetett magának és leönthetett mézzel. Én jól jártam, mert nekem volt egy almám is korábbról. Most már Amerika nemzeti Greyhound buszán ülök egy tíz órás úton Los Angeles felé. A busz lepukkantabb, mint az ötöd ennyibe kerülö Megabus volt még a Keleti-parton. SF és LA között a Pacific Coast Highway lenne érdekes, ami egy út végig az óceán mentén, de most nem volt kedvem megint ilyen sokat vezetni, viszont arra meg nem gondoltam, hogy a busz nem ezen fog menni, hanem nyilván a rövidebben, és mikor majd kiér az óceánhoz, már sötét lesz.

Egy tahó tó

 Finally I stayed two nights in a hostel at Lake Tahoe. The first day I took a roughly 4 hours hike (Van sickle Trail). Fortunately I didn't meet with any bears, neither with many humans. The other day I hiked up to a waterfall where it was a nice view to Emerald Bay (that's where City of Angels takes place exactly). After that I immediately started to drive towards Yosemite since it's a 4 and a half hour drive. Before that I had my first fuel refill by myself in the US. I was quite pride of that since I am not really an expert in this. When I left it seemed that the most spectacular road to Yosemite called Tioga road is closed and also I didn't know much about the conditions so I chose a less spectacular road. You can see on the picures below how not spectacular was it. Almost all the 4 hours I was driving only on mountain roads but of course the  Americans call this also highway. Finally around 6 pm I arrived to the camping place 'close' to Yosemite. Well it is still 1 hour driving to the actual park but that was the only place available. All the places inside the park are booked since months... Let's see what Yosemite brings.

Update: Already back to SF from Yosemite. Rented car is delivered back without problems! More about Yosemite later.

Végül két éjszakát rekreálódtam a hostelben. A Tahoe-tó tényleg király hely, az egyik nap kicsit kirándulgattam, abban a reményben, hogy medvével nem fogok összefutni (feltételezem, hogy vannak, ha csupa medve-témájú szuveníreket árulnak). A túraösvény kezdetét keresve elsö nekifutásra sikerült valakinek  szinte a kertjébe beparkolni, aki aztán továbbirányított a megfelelö helyre. A túrám alatt nem futottam össze medvével, de emberrel se nagyon. Az elsö nem annyira turistás hely Amerikában! Egyébként leginkább síparadicsom télen. És mivel a tó Nevada állam határán fekszik, megjelentek a kaszinók is.

Második és egyben utolsó napom reggelén egy újabb túraútvonalat kerestem, ezúttal jóval rövidebbet az Emerald Bay nevü részen (na valójában pontosan itt játszódik az Angyalok városának az a bizonyos jelenete). A tetöröl gyönyörü kilátás nyílt a tóra, és még egy vízesés is volt. 

A túra teljesítése után rögtön indultam tovább a Yosemite Nemzeti Park felé, mivel ez a Tahoe-tótól egy 4 és fél órás autóút. Elötte még sikeresen meg is tankoltam tök egyedül amerikaiul. Itt az alapbenzin amúgy csak 87-es, de legalább feleannyiba kerül, mint otthon. Mug szerencsére korábban megtudakoltam, hogy 11 gallon benzin fér a kis Hondába. Többféle út is vezet Yosemite felé, de reggel még úgy volt, hogy a látványosabb le van zárva, meg ott hó meg jég meg minden lehet, úgyhogy inkább a kevèsbé látványost választottam, úgyhogy csak ilyen, "nem izgalmas" tájakat láttam a Sierra Nevada közepén. Várakozásaimmal ellentétben gyakorlatilag az egész útszakasz hegyeken ment keresztül, a Honda eléggé erölködött, nála még anno a Suzuki is jobban gyorsult. Ja igen, kicsit megtévesztö, hogy itt minden utat "highway"-nek hívnak, függetlenül attól, hogy egy hatsávos autópálya vagy egy lélekvesztö hegyi út. Volt, hogy vagy fél óráig egy autóval sem talàlkoztam, maximum csak egy tehén (vagy medve) érkezésére lehetett számítani, de szerencsére ez is elmaradt.

El se hittem, mikor végre tényleg megérkeztem a kempingbe, Mariposába. Ami persze még egy órányira van magától a Yosemite-völgytöl, de legalább van shuttle busz, igy nem muszáj többet vezetni a hegyen. Itt azért már kellenesebb idöjárás van, úgyhogy reményeim szerint ma éjjel nem fogok szétfagyni a sátorban. Eddig az összes közt ez a legdrágább szálláshelyem, 3 éjszakát leszek itt. Gondoltam, a kemping király, majd szocializálódok másokkal (eddig nem jött össze). Felmerülhet a kérdés, hogy miért ilyen rohadt messze foglaltam szállást a parktól. Nos, itt ez nem úgy megy, hogy az ember gondol egyet és sátrazik. A parkon belüli kempingekért óriási harc folyik, a helyeket már hónapokkal elöre le kell foglalni, de még a vadkempingezéshez is külön engedély kell, amit szintén limitált számban adnak csak ki (na meg persze ott vannak a macik is). Ha belegondokunk, hogy a park központjában van legalább 5 kemping meg kicsit távolabb még legalább 20, és mindegyik tele van, akkor el lehet képzelni, hogy mennyi embert érdekel ez az egész. Mivel én kb. maximum a következö napomat szoktam megtervezni, örülhetek, hogy egyáltalán itt volt hely (ami szintén mostanra már betelt). Ez még mind hagyján, de még egyes túraútvonalakat is elöre kell foglalni, mert nem szeretnék, hogy feltorlódjanak az emberek.

Egyébként én az egész USA-útból ezt vártam az egyik legjobban. Hát, holnap meglátjuk, tényleg olyan nagy szám-e. Ti meg meglátjátok a bejegyzést, ha találok netet (elvileg van wifi a kempingben, gyakorlatilag nincs).

Update: Hát 3 napig nemigen volt internet... Azóta visszaérkeztem San Franciscoba, kocsi leadva probléma nélkül. Ennek eléggé örülök, mert 0 biztosítás volt rajta. Yosemiteröl majd késöbb (ha minden jól megy, már holnap).

San Francisco és az út a vadonba

In SF I was hosted by Tiqulo's friends, Kinga and Zsolt, and their cat, Muci who was really interested in me, I woke up her staring at me continously. :) Already on the first day we checked the Golden Gate Bridge so I could take the typical photo of it. I actually imagined SF warm and sunny but it was mostly windy and cold (sometimes sunny though). We also looked at the Painted Ladies, SF's oldest houses. Then checked the hippy (and drug) district of the town and then headed home to Silicon Valley. On sunday we continued sightseeing, even found my favourite place with extremely lot of seals. On the third day I was alone in the city, was planning to walk through Golden Gate park but it seemed too big so instead I took the bus to Ocean beach and met with some scary people so I took the bus in hurry back to the city. At the end of the day I was shopping some outdoor stuff in case I would need to camp.

On the fourth day in SF (yesterday) I rented a car for a week with the plan to visit lake Tahoe. Partly because it is present in the movie City of Angels. ;) Thanks to my very slow GPS/phone I left really late and of course got lost sometimes so instead of the planned 3,5 hours ride I wasn't anywhere near even at 8 pm. I got a bit of panic driving in the darkness in the forest when thank God  found a camping place by the road so I could use my freshly bought equipment. Needless to say I haven't slept at all and was freezing. So today when I have seen the snow by the road I decided I will stay in a motel. That's where I'm right now at lake Tahoe.

San Franciscoba érkezve egész simán mentek a dolgok, Kinga és Zsolt (ök lennének Tiqulo barátai) kijött értem a reptérre, aztán már rögtön indultunk is várost nézni. Így már elsö nap elkészíthettem az ikonikus fotót a Golden Gate-híddal. Állítólag szerencsés voltam, mivel a hidat az idö nagy részében felhö borítja, viszont mikor én voltam ott, teljesen tiszta volt az ég. Azèrt kicsit nehéz volt elhinni, hogy tényleg ott állok, a híd elött, ami szinte minden második amerikai filmben megjelenik. Miután átautòztunk a Golden Gate túloldalára, körülnéztünk az ott található Sausalito nevü városkában, ahol a változatosság kedvéért ettünk egy hamburgert. De ez most kivételesen jó is volt. Azon képzeteimet, hogy San Francisco-ban biztosan mindig höség van, el kellett vetnem. Olyan 20, 25 foknál nem volt melegebb, és általában levitte a fejemet a szél. Így az egyetlen magammal hozott rövidgatya továbbra is pihenni kényszerül a táska aljában. 

Ezt követöen megtekintettük San Francisco legrégebbi viktoriánus stílusban épült házait, a Painted Ladies-t.

Majd sétáltunk a Haight-Ashbury környékén, ami a hippi (és drog) negyed. Ekkorra már eléggé elfáradtam, a Washington-hoz képest 3 órás idöeltolódás miatt is (Budapesthez képest Kaliforniában 9 órával kevesebb van), így elindultunk Kingáékhoz, akik SF-tól úgy egy órára laknak, Sunnyvale-ben, a Silicon Valley-ben (itt van egy csomó informatikai cég központja). A lakást Mucival, a cicával osztják meg, és mivel ö szabadon közlekedik mindenhol, elég vicces volt arra ébredni, hogy egy macska néz velem szembe. Így legalább nem csak paranoiam volt, hogy figyel valaki, hanem tényleg.

 

Vasárnap együtt indultunk be a városba, részben autóval, részben Bart-tal (a helyi hév). Végigsétáltunk a kikötöi részen, egészen a Fisherman's Wharf-ig, ahol elég rengeteg turista volt, és nagyon amerikai stílusú volt az egész (kb. ahogy Las Vegast képzelem el).

Nekem nagy vágyam volt, az állítólag SF-ban székelö fókák megtekintése, és már majdnem mikor feladtuk az összes reményt, hogy megtaláljuk öket, szembejött velünk ez:

Valahol a sétányon ettünk SF leghíresebbcukrászdájában egy fagyikelyhet, ami sajnos akkora volt, hogy a felét ott kellett hagynom. Ekkor már elég messze kerültünk a városközponttól, így visszavillamosoztunk egy órán keresztül egy retrovillanossal a Castroba, ami Amerika elsö melegnegyede. Különösebben nem vonzanak az ilyen témájú látványosságok, de azért mégiscsak az elsö... Még a zebrák is szivárványszínüek voltak. Este az In-n-out, állítólag autentikus kaliforniai hamburgerezöböl hoztunk kaját.

Hétfön egyedül kòvályogtam a városban, mivel a többiek dolgoztak. Elindultam, hogy majd átsétálok a Golden Gate parkon, de mivel egy óra alatt is csak a tizedéig jutottam, így inkább fogtam egy buszt, és elmentem az óceánpartra. Itt a park végében van egy szélmalom, amit meg szerettem volna nézni, de mivel kétes alakok másztak elö a bokrokból, inkább visszamentem a busszal a városba.

A SF-i cable car-os utazás sajnos kimaradt, mert mindig rengetegen álltak sorba, és nem volt kedvem kivárni, de egyébként így néz ki:

A nap végén elsétáltam a térkép alapján közel lévö (a valóságban nem) kirándulós megaboltba, ahol bevásároltam kempingezös felszerelésekböl, ha netán erre kerülne a sor, majd másnap a sátrat vissza is vittem, mert rájöttem, hogy nem olyan kellett volna. Elég tipikus én. 

 

Tegnap reggel elbúcsúztam Kingáéktól (és Mucitól), majd elindultam a reptérre, ahová korábban foglaltam egy kölcsönzött autót egy hétre. Azt hiszem, ezen a ponton léptem ki hivatalosan is a komfortzónámból. :D Én ugyan Fordot foglaltam, de a végén egy Honda lett belöle, na mindegy. A terv az volt, hogy 12-kor indulok a Tahoe-tóhoz, ami a kölcsönzösök és föként a GPS miatt, amit a telefonom nem igazán szeretett volna üzembe helyezni, ez végül fél 3-ra tolódott. Hivatalosan a térkép szerint a tó 3 és fél órára lett volna, de mivel persze többször eltévedtem, és megálltam, még este 8-kor sem voltam sehol. Eközben mehettem 6 sávos utakon is, néha dugóban. Megálltam egy Walmart megaáruházban is, ami az amerikaiak kedvence, itt végül beszereztem egy másik sátrat. És, hogy miért pont Tahoe-tó? Egyrészt, mert többen is mondták, hogy jó hely, másrészt meg az Angyalok városa filmnek itt játszódik a vége. :) 

Végül miután már legalább egy órája vezettem a sötétben a kanyargós erdei utakon, és még legalább ennyi volt hátra, jobbnak láttam keresni valami helyet. Több lehetösèget sikerült elszalasztani, de mikor már épp kezdtem kétségbe esni, találtam az út szélén egy kempinget, úgyhogy megmenekültem. Rögtön szembetaláltam magam a felügyleöbácsival, aki el is kérte a 20 dollárt, bár még zuhanyzó sem volt. Mindenesetre én megörültem neki, bár aludni nem tudtam, és fáztam. Reggel gázfözön csináltam teát, aztán összepakoltam a sátrat, és beültem a kocsiba, és ebben a pillanatban elkezdett esni. :D:D Remélhetöleg ma már tényleg sikerül odaérni a tóhoz....

 

Update: Tényleg sikerült! Eredetileg mára is kempinget terveztem, de mikor megláttam a hófoltokat, jobbnak láttam inkább egy rendes szállást foglalni. Kb. 3 óra üldögélés után a helyi McDonald's-ban (mivel ott volt internet) foglaltam egy szobát annyi pénzért, mint amennyi a kemping lett volna. És itt még van tv, wifi, francia ágy és még fürdöszoba is. A falak ugyan papírvékonyak és van egy centis rés az ajtón, amin besüvít kicsit a szél, de elmondhatom, hogy megvolt az USA-beli moteles élmény is.

Washington D.C.

Our 3 day in Washington is over, I'm sitting on a 5-hour flight towards San Francisco and Tiqulo is sitting on the bus to Miami. DC was very different from NYC, cleaner, more organized, less people, more space and more school kids in school unifroms. In Washington almost all the museums and monuments are free and they are actually very cool. We couldn't get into the White House cause now it's closed for all foreigners but we heard that the police shot someone with  a gun a half an hour after my photo below with the White House was taken. We managed to see almost everything, even visited the zoo with pandas, was walking in the charming area of Georgetown, visited the Arlington Cemetery (Let the sunshine in). Although most of the monuments/memorials are simple, they are very expressing on the other hand. We even managed to meet Hulda, my friend from Örebro who is doing an internship here for two months. Now my solo trip for two weeks begins.

Washingtonban 3 teljes napot töltöttünk. Teljesen más, mint New York, van pl. elég hely sétálni, sokkal tisztább és rendezetebb, nincs az a konstans zaj és emberáradat. Viszont ami új volt, az az iskoláscsoportok 0-24 órában való vándorlása a különbözö nevezetességek közt, természetesen egyenpólóban. Itt is számozott utcák vannak, csak itt még hozzájöttek a betük is. A tömegközlekedés teljesen logikátlanul van megoldva, és rettentö lassú, de a metro lényegesen tisztább, mint NY-ban, és az embernek nincs az a konstans érzése, hogy mikor fog valaki rátámadni. Ellenben iszonyú sötét van az állomásokon, nem jöttünk rá, hogy ez miért jó. Egyébként eddig a helyiekkel való interekcióink során azt szürtük le, hogy mindig mindenki nagyon kedves, ha fél percnél többet ácsingózunk valahol, rögtön odajön valaki, hogy segíthet-e. Vagy csak úgy spontán bemutatkozik az utcán és megkérdezi, kik vagyunk. Nagyon szeretik terelgetni az embereket mindenhol, minden kicsit túl van szabályozva, így kicsit az az érzés, mintha folyamatosan meg lenne figyelve az ember. Az összes múzeumban, látványosságnál mindig átvilágítják a táskákat, és mindig át kell menni egy beléptetö kapun.

Washingtonban szerencsére szinte az összes múzeum és látványosság ingyenes, viszont ennek fejébe pár helyre nem sikerült bejutni, mert több hetes várólista van. A Fehér Házba pillanatnyilag semmilyen külföldi nem teheti be a lábát, de nekem sikerült szelfiznem Barack-kal. :) Egyébként, mint utóbb kiderült, ennek a képnek az elkészítése után kb. fél órával valaki fegyverrel tartott a Fehér Ház felé, amit nem volt hajlandó eldobni felszólìtásra sem, így rálöttek, majd kórházba vitték. Nem tünt úgy, hogy ezen olyan nagyon megrökönyödtek volna az emberek, meg a várost sem zárták le különösebben, lehet, hogy ez ilyen mindennapos dolog..?

Elsö napunkon végül az állatkertbe látogattunk el, föként azért, mert volt panda. Kettö is, és éppen táplálkoztak. Mindezt úgy, hogy közben kitették magukat közszemlére. Még egy egész pandamegfigyelö állomás is volt, ahol éjjel-nappal videón követik minden megmozdulásukat. Az egész állatkert elég jól össze volt rakva, nagyjából az egész napot sikerült ott tölteni.

Estefele Huldával találkoztunk, akit még Örebróból ismerek, és pillanatnyilag itt van 2 hónapig egy gyakorlaton (micsoda egybeesések :) ). A panda-Ázsia-Kína vonalon haladva a China Town felé vettük az irányt, ahol megkóstolhattam életem elsö (giga nagy) pho levesét. 

 

Második nap múzeumos napot tartottunk, megtekintettük például az eredeti Függetlenségi Nyilatkozatot ès Alkotmányt. A Capitol-ba (ez a parlament megfelelöje) nem sikerült bejutni, de körbesétáltuk, aztán megnéztük a hatalmas könyvtárat, ami szintén gyönyörü volt, és csak úgy véletlenül megtaláltuk benne a Gutenberg Bibliát. Ekkor kezdett el derengeni, hogy Washingtonban van kb. minden, ami a történelemben fontos volt. A könyvtár után az Arlington Cemetery (lásd a 'Let the sunshine in' c. számot) felé vettük az irányt, ahol a nemzeti hösök vannak eltemetve, akik a különbözö háborúkban estek el. A temetö iszonyatosan nagy és nagyon szép az egész. Eléggé kifejezö, ahogyan az egyforma sírkövek ezrei sorakoznak a domboldalakon. Többek közt Kennedy és családja is itt van eltemetve.

 

Az este még elmentünk sétálni Georgetown-ba, a helyi cukinegyedbe, ahol boltok, éttermek, kàvèzók sorakoznak. Reménykedtünk benne, hogy sörözö is, de az végül nem volt, igy az autentikus amerikai sörözéshez inkább visszamentünk a városközpontba.

 

Az utolsó napunkon igyekeztük megnézni mindazt, amit elötte nem sikerült.  A Fehér Háztól indultunk, majd Lincoln emlékmüvénél habonyingoltunk egyet Wallstreet Journallal (aki nem ismerné a sztorit, google!). Az emlékmü maga monumentális volt, én ekkor kezdtem úgy igazán érezni, hogy Amerikában vagyok. A kép a Lincoln emlékmüröl van fotozva, a magas oszlop a Washington Monument. Alapvetöen azt gondolná az ember, hogy az emlékmüvek és múzeumok unalmasak, de itt mindent iszonyat jól csináltak meg, amiért több, mint érdemes öket megnézni.

 

Jártunk még a II. Világháborús emlékmünél is (következö kép), majd megnéztük az Air and Space Múzeumot, ahol például a Wright fivérek által épített, elsö, eredeti repülö is ki volt állìtva. De volt sputnik, az Apollo 11 különbözö darabjai és rengeteg minden. Úgyhogy még úgy is nagyon érdekes volt, hogy engem ezek alapvetöen nem nagyon érdekelnek.

 

Ezután egy gyors kört tettünk a Holocaust Múzeumban, ahová az állandó kiállításra nem sikerült bejutni, majd a Jefferson emlékmünél ismét találkoztunk Huldával, akivel megtekintettük a maradék emlékmüveket (Roosevelt, Martin Luther King Jr, Vietnámi háború, Koeai háború, Einstein). 

Svéd-amerikai kapcsolatok :)

Úgy este 9 fele már eléggé éhesek voltunk, mivel az ebéd kimaradt, így kerestünk egy pizzás helyet, aztán Huldától búcsút vettünk és hazametróztunk. Ma reggel Tiqulotól is búcsút vettem, mert ö megy a konferenciára Miamiba, én meg épp a repülön ülök San Francisco felé. Kb. 2 hetet fogok a Nyugati-parton tölteni, egyelöre túlságosan kidolgozott tervek nélkül, de az biztos, hogy most három napot SF-ban Tiqulo ismeröseinél fogok megszállni. 

Washingtonnak természetesen a távolabbi repteréröl indultam, ami már nem is Washington, hanem Baltimore. Az út ide majdnem két óra volt, 3 átszállással, és az izgalommal, hogy nem kési le egyik a másikat, mivel ez volt az elsö reggeli busz-metro járat, késöbbivel pedig nem értem volna el a gépet. Ahhoz képest, hogy csak belföldi járat, jobban átvizsgáltak, mint Budapesten idefele, ami után még egy külön kis belsö vonattal kellett eljutni a beszállókapuig, úgyhogy épp, hogy elértem. A Virgin Airlines gépe valami frenetikus biztonsági elöirásokat bemutató videoval kápráztatott el (lásd lentebb). Most, amikor írom, az öt órás útnak kb.  a felénél tartunk, amit az ablaknál ülve, két jól megtermett amerikai társaságában élvezek, akik folyamatosan kínálnak valami kajával.

The streets of Philadelphia

On our last day in NYC we went over to Roosevelt Island on the cable car then took the subway back to Central Park where we walked quite a lot. We took a look on the Flat Iron Building, then went up to the top of Rockefeller Center to see the view of the city. It is not the highest building but it provides an awsome view to the Empire State Building. On the top we agreed that still none of us believes that we are actually looking at NYC. Late at at night we took a last view of the Times Square then headed back home.

Yesterday morning we took a 5-dollar bus to Philadelphia where we planned to spend the afternoon. Our first surprise occured when they informed us at the train station of Philly that only those can leave their baggage at the station who has a valid train ticket because "they are afraid of luggage". But we had only a bus ticket to Washington. So Tiqulo bought a train ticket to the nearest station then it was ok to check in our two bags. I don't really see how this hinders the terrorist but good for them.. Philadelphia won't be my favourite city especially after New York, and the rain the whole day. But at least we got to listen the song 'Streets of Philadelphia' on the bus to Washington. So far 4 days and 3 cities in the US.

A tegnapi napot azzal kezdtük, hogy átmentünk egy dròtkötélpályán közlekedö lifttel a Roosevelt Island-re. Itt körbesètáltunk, fotózkodtunk libákkal és Roosevelttel, majd visszametróztunk Manhettenbe, hogy megkezdjük túránkat a Central Parkban. 

Itt egy rövid idöre elvonta figyelmünket egy feka break-es csapat, akik átugrottak egyéb nézelödöket a produkciójuk részeként. Maga a Central Park elég nagy, de az érdekesebb részeit azért sikerült megnézni. Hulda Örebróból azt mondta, hogy a Central Parkban frizbizni kell, úgyhogy bár az idöjárási viszonyok nem voltak túl ideálisak, ez is megtörtént. Ezután elbuszoztunk (ami New Yorkban a közlekedés talán leglassabb módja) a Flat Iron Building-hez, ami a nevéhez hüen egy óriási, háromszög alaprajzú épület szinte teljesen lapos oldalakkal. 

Több napos tünödés után végül úgy döntöttünk, hogy a Rockefeller Center tetejéröl fogjuk megcsodálni New Yorkot, mert bár ez nem a legmagasabb épület, de innen jól látszik az Empire State Building és a World Trade Center helyett épült One World is. Természetessen itt is csak sorbanállás és táskaátvilágítás után lehetett felmenni, de ez elég gyorsan ment. Nem utolsó sorban ennek az épületnek az építése során készült az egyik kedvenc képem, amin munkások ülnek sorban egy vasgerendán fent a magasban. Sötétedés elött mentünk felm igy mindenféle fényben láthattuk a várost. A képröl ugyan nem látszik, de szelfizös párokon kellett keresztülverekedni magunkat, hogy meglegyen a tökéletes (pár száz) kép. A nézelödés közben megegyeztünk abban, hogy egyikünk sem hiszi el, hogy éppen New Yorkban van. Este 9 körül még úgy döntöttünk, hogy megnézzük még egyszer a Times Square-t, mert abból sosem elég, meg amúgy is, találtunk egy csokiboltot, ahol minden bemenet alkalmával kezünkbe nyomtak egy termékmintát.

Ma reggel elbúcsúztunk New Yorktól, és felültünk a Megabus Philadelphiába induló 5 dolláros járatára, hogy eltöltsünk a városban egy délutánt, majd továbbinduljunk Washingtonba. Az elsö meglepetés az állomáson ért, mikor kiderült, hogy a csomagtárolót csak azok vehetik igénybe, akiknek érvényes vonatjegyük van (mivel a vonatállomáson terveztük hagyni a cuccot). A dolgot azzal indokolták, hogy "itt mindenki fél a poggyásztól". Végül kinéztük a Philadelphiához legközelebbi állomást, és Tiqulo vett oda egy jegyet, majd így már hajlandóak voltak befogadni a táskáinkat. Ez bizonyára rendkívül hatékony módszer a terrorizmus megelözésére.

Philadelphia különösebben nem nyügözött le, föleg nem New York után és szakadó esöben. Azért megnéztünk egy kiállított harangot, ami abban a szobában fügött, ahol aláírták a Függetlenségi Nyilatkozatot (meg elötte és utána egyéb nevezetes helyeken is fellèpett, mint sztárvendég). Egyébként a város kb. pont úgy nézett ki, mint az azonos címü filmben, ennek örömére meg is hallgatuk azt a bizonyos számot:

 

Washingtonban Jean-Pierre-nél, és mint utóbb kiderült, Andrew-nál alszunk. Hát igen... A szállás klasszisokkal jobb, mint a New York-i ablaktalan pince, viszont itt osztozunk a konyhán. De akkor is kb. jobb, mint egy szálloda. Itt 4 napot leszünk.

Na megyünk felfedezni a fövárost.

Amerikába jöttünk - New York

Hey Everyone! As I promised I'm writing a blog about my adventures. Hopefully I won't give it up after a while :) I will be partly in English but I can't manage to translate everything cause it takes much time and my family still doesn't speak too much English, so it will be more like a short summary. Unfortunately I guess I am not as funny in English as in Hungarian but I'll try my best. :)

We arrived with my friend Tiqulo to NYC at 3 am on 14th may local time after a 3 hour delay to The Bronx where we booked an Airbnb place. When I booked it I didn't know it's considered to be the most dangerous part of NYC, but so far nothing has happened. We gonna spend here 3 days then travel further. See the pics of the first 2 days. Stay tuned! :)

 

Ismét egy blog tőlem, nektek. :) Nem hobbim halmozni a különböző blogcímeket, csak eddig sikerült mindegyiknek elég specifikus nevet adni, így most kellett egy, ami se nem Norvégia, se nem Svédország, hanem valami általános, mert ki tudja, hol fogok letelepedni legközelebb. :) Azért természetesen megmarad a többi blog is, csak határozatlan ideig szüneteltetve vannak.

Egy másik ok a blog váltás mellett, hogy ezt most kivételesen lehet, hogy kicsit nagyobb közönségnek fogom híresztelik és részben angolul is lesz azon kevesek számára, akik még nem tanultak meg magyarul. Ja igen, meg ki emlékszik már, hogy milyen intrikákat írtam a többi blogba, ami nem annyira publikus. :P

 

És hogy miért blog és miért nem Facebook bejegyzések tömkelege? Hat én mar csak ilyen oldschool vagyok. Meg különben is, mostanában mindenki utazós blogot ír.. De hogy az enyém miért másabb? Há mer én írom!  :) De ezt döntse el mindenki maga.

Alapvetően lehet, hogy sosem jutott volna eszembe Amerikába utazni, ha Tiqulo nem jelenti be, hogy Miamiba utazhat egy céges konferenciára. De így adta magát a lehetőség. Végül aztán én nem is megyek Miamiba, de az odáig vezetö úton kb. 10 napig együtt fedezzük fel a Keleti-partot.

 

Már a Londonba tartó repülőre való várakozás is izgalmakat hozott, mert találkoztunk Hosszú Katinkával és a férjével. Igaz, ő ezt nem tudja, mert pont akkor szállt be, mint mi, csak egy másik gépbe, így a szelfizés elmaradt. :(

A péntek 13-ára való tekintettel a Norwegian úgy döntött, hogy nem kell nekünk olyan korán megérkezni, így 3 órát késett a gép, úgyhogy a tervezett 2 óra helyett 5-öt tölthetünk London repterén. Ezután következett a 8 órás út, amiből sikerült végig aludni kb. 1 órát. Cserébe viszont megtekinthettük életünk talán leghosszabb naplementéjét, mivel az időeltolódás miatt folyamatosan

kergettük a Napot.

Így helyi idő szerint kb. éjfélre voltunk New Yorkban, de ezután jött még a különféle sorokban történő ácsingózás. Azért viszonylag hamar sikerült túljutni minden akadályon, mire kiderült, hogy nem jár a reptéri vonat, hanem pótló busz megy. Ami viszont ennek fejébe ingyen volt. Végül két metróval, éjjel 3-ra sikerült a szállásunkra megérkezni, Bronxba (Airbnb). Azóta azt is megtudtuk, hogy Bronx New York legveszélyesebb körzete, de ez egyelőre csak annyiban nyilvánul meg, hogy a szállásun kb. 5 km-es körzetében nincs fehér ember és kissé lepukkant a környék. Egyébként egy pincehelyiséget sikerült bérelni, ahova ugyan nem sok fény szűrődik be, de van saját konyha meg fürdő, túl sok időt meg amúgy sem töltünk itt.

Első nap egész hamar sikerült felkelni, aztán a turisták által nem sűrűn használt metróval bementünk Manhattenbe. Annak is a legdélibb csücskébe, ahonnan a Staten Island nevű városrészbe indult a hajó, amiről meg lehet tekinteni New York felhőkarcolóit és a Szabadság-szobrot messziről. Ezután elmentünk a Guggenheim Múzeumba, mert szombat délután becsületkasszás. Ezt rajtunk kívül is elég sokan tudtak, de viszonylag hamar sikerült bejutni. Itt vannak kiállítva művek olyan festőktől, mint például Picasso, Kandinsky vagy Chagall. Ezután eléggé el is fáradtunk (főleg én) leginkabb az időeltolódás miatt, így indultunk bevásárolni, ami nem is volt annyira egyszerű, úgyhogy a végen nagyrészt a lakóhelyünkhöz közeli nagyrészt dél-amerikai cuccokat tartalmazó boltban tettük ezt meg. A normálisnak mondható kenyér megtalálásával továbbra is küzdünk.

A második nap (összesen 3 napunk van itt, úgyhogy sietni kell) Brooklynig metróztunk, ahol Tiqulo megnézte a Közlekedési Múzeumot, én meg elmentem egy igencsak óriási templomba, ami úgy nézett ki belülről, mint az opera, és kb. akkora is volt. A Gospelkórosuk is elég híres állítólag, bár ezt sikerült lekésnem. Az ültető nénik így fel órás késéssel mar alig találtak nekem helyet ebben az óriási teremben. Ezt követően átsétáltunk a Brooklyn-hídon, ahonnan a szélvihar majdnem lerepített, és még rabbik társaságában tüntető palesztinokkal is sikerült találkozni. A fenti képen a Brooklyn-hídon állok, tehát a háttérben a Manhetten-híd van.

Ezután elgyalogolunk a 9/11-es emlékműhöz, ahol két, a World Trade Center talapzatának megfelelő nagyságú kráter mutatja a tornyok helyet. A kráterekbe pedig mélyen, a semmibe vízesés folyik.

Szerintem nagyon jól megcsinálták. Egyébként a tornyok helyett azóta épült egy újabb torony, ami a One World névre hallgat, és jelenleg New York legmagasabb épülete. (Összesen négy új épület épült a régi WTC helyen.)

Innen a Wall Street-re vezetett az utunk, majd pedig a Times Square-re, amihez foghatót eddig meg nem nagyon láttam. Holnap tervezünk felmenni valamelyik felhőkarcolóba kilátni.