Az út

Below I am writing about the Himalaya trek itinerary which would be quite a lot of time to translate so use google instead. Sorry.. Otherwise I am already in Zangla, where I will be in the next two weeks. If not earlier I will update on the way back home at the end of july.

A következökben a célállomásra, Zanglába vezetö túrát fogom részletezni. Mivel útközben nincs net, így csak a végén fogjátok olvasni, de én folyamatosan írom.

0. nap: Megérkeztünk Lamayuruba az állami busszal, amin gyakorlatilag minden elképzelhetöt szállítottak (tv, rádio, zsák rizs, zöldségek.. a többiek mesélték, hogy ök más buszon még birkával is találkoztak. A mi csomagjaink a busz tetején utaztak. Mivel le akartuk rövidíteni a tíz napos túrát kicsit, így próbáltunk fogni egy jármüvet, ami elvisz Hanupatta-ig. Erre a 15 km-es szakaszra 12000 forintnak megfelelö összegért akartak elvinni, mondván, hogy szar az út (annyira nem is). Ezt kicsit sokalltuk. Rögtön leszálltunk a buszról, odaugrottak öten, hogy szállást kínáljanak, az egyiket elfogadtuk. Itt volt pár francia meg egy hippi olasz is. Ja, ha még nem derült volna ki, a "mi" 3 embert jelent: Anna, Dani és én.

1. nap: Valami csoda folytán sikerült egy harmadnyi árral lecsökkenteni a kocsi árát, így mégiscsak eljutottunk Hannupatta-ig. Innen túráztunk ma, de csak kb 3 órát, mert különben túl magasan kellett volna aludni (az ajánlott alvási szintkülönbség 300 m naponta, mi kb. 600-ra húztuk ezt ki már így is). Konstatáltuk, hogy 20 kilós táskával nem ideális ilyen magasan túrázni, a levegö elég gyorsan fogy. Délután ötkor megvacsoráztunk a gázfözö segítségével, aztán én fürdést imitáltam a patakban, majd 6-kor mindenki behúzódott a sátrába, mert csepereg az esö. A mindenttudó fényképezöm szerint ma 4047 méteren alszunk. Nekem kicsit fáj a fejem..

2. nap: Én nem sokat aludtam, reggel pedig már az nagy eöfeszitésekbe került, hogy visszamásszunk a folyóparti szálláshelyünktöl az útra. Még egy órája sem mentünk, mikor megállt egy teherautó és felajánlotta, hogy elvisz minket Photoksarig. Mi Annával hátul utaztunk 3 helyi társaságában, akik valószínüleg azt gondolták, hogy Dani háreme vagyunk, és helyi szokás szerint vagy fél órát stíröltek minket. Néhol az út miatt majdnem kirepültünk a kocsiból. Velünk utazott még mindenféle zöldség és több doboznyi élö tyúk. Már két óra autózás után kezdtünk kételkedni, hogy tényleg Photoksarba megyünk-e, mire egyszercsak megálltunk és kiderült, hogy továbbhoztak, de jó irányba. Ekkor megpillantottuk a többieket, akik lovakkal túráztak (mármint, hogy a ló vitte a cuccot), és ök pont ott táboroztak, ahol mi megálltunk. Mi is ittmaradunk éjszakára, és egy lovat is leszerveztünk magunknak, bár szerintem ez igy veszít a sportértékéböl. De az is lehet, hogy nem bánjuk meg az 5000-es hágó megmászásakor. Most 4400 m-en vagyunk.

3. nap: Aminek a végén olyan fáradt voltam, hogy képtelen lettem volna bármit írni, úgyhogy mindezt egy nappal késöbb írom. Nos, mint kiderült, hálát adhatunk a lovakért, különben szerintem nagyjából megcsinálhatatlan. A hátránya viszont, hogy a lovasember rohan mint az állat, nem tart szünetet, és a turistaútvonalaknál rövidebb, ámde nehezebb útvonalakon közlekedik. Így nagyjából egybe nyomtuk le a 6-7 órát. Alapvetöen egy normál terepen ez nem lenne probléma, de 4000 felett azért elég hiányos a levegö, így minden felmenetnél úgy lihegek, mintha maratont futnék. Gyakorlatilag sátrat is csak több lépésben sikerül állítani, közben megpihenve. Szóval tegnap az 5000-es Sengge la pass hágóval kezdödött minden, aminek megmászásakor én többször komolyan úgy gondoltam, hogy ott fogok megpurcanni. Ja és természetesen azon a napon kapott el a hasmenés is. Asszem én vagyok az egyik gyenge láncszem, valahogy nem sikerült olyan jól az akklimatizáció. Egész nap kb. zombikéntmeneteltem, még fényképezni sem volt kedvem. Végül valahogy csak sikerült megérkezni egy Skyumpata nevü helyre, ami 3 házból és egy folyóból állt. Este még lázasnak is éreztem magam, úgyhogy bekaptam egy algopyrint. Szerintem összesen életemben nem szedtem be ennyi gyógyszert, mint ez alatt a 3 nap alatt.

4. nap: Számomra kezd kissé túlélötúrát ölteni a dolog, nem túl sok élményfaktorral, és leginkább azt várom, hogy érjünk már Zanglába. Egyenesen és lefelé tudok menni, de felfelé kéne egy másik tüdö. Soha többet 4000 fölé és a hegymászást is kihúztam a bakancslistáról. Az is probléma, hogy nem tudunk enni (ja, amúgy 8-an vagyunk magyarok), mert egyszerüen nincs étvágy, de így energia se. Elvileg a mai nap volt a könnyü nap, az elsö felére ez még el is mondható, de a második megint csak végig emelkedett. Mindezt 6 óra alatt. A lovasemberünk (Jimba) továbbra is rohan, de nagyon jó kedélyü, énekelget, meg még teát is föz nekünk. A Hanumala pass elött vagyunk, amit holnap fogunk megmászni, 800 m szintemelkedés 3 óra alatt. Újabb lehetöség a kipurcanásra.

5. nap: A fordulópont. Azt hiszem, nekem mára ért be az akklimatizáció. Igaz, hogy ma nyolc órát meneteltünk, abból az elsö 3 óra a csak fölfelé 4700 m-es hágó volt, de utána már csak egy laza sèta volt (néhol Grand Canyon nagyságú szakadékok mellett egy húsz centis ösvényen. Most már Jingchan-ban vagyunk 3300-on, tiszta összkomfort van, mert hajat is lehetett mosni a jéghideg patakban, és volt vacsora rizs és lencse formájában. Közben Jimba kurjongat jelegzetesen a lovaknak, vagy éppen horkant és köp egy óriásit (általában erre vagy a táskarádiójából szóló ladakhi hírekre ébredünk reggelente). Ma összes orvosi és nem orvosi tudásunkat egybevéve elláthattuk a velünk túrázó csikót, amit még idefele jövet állítólag megharapott egy hópárduc. 

6. nap: A ló jobban van! Halleluja! Ma reggel 5-kor megint arra ébredtem, hogy Jimba dörömböl az ajtón, és ordít, hogy "cup cup" azaz, hogy adjuk a bögrénket a teához. Még a tegnap megrendelt tojásos chapatit is sátorba kaptam. Ismét egy 600 m-es szintkülönbséges, kétórás mászással indítottunk, de csak kb. 4000 m-es volt a hegy, így szignifikánsan több levegö jutott. Ezután meneteltünk még vagy 3 órát a Zanskar folyó partján, jó magasan, ismét kb. 20 centis kitett ösvényen. Volt még mezítláb folyón átkelös rész is. Megérkeztünk Hanumilba, egy napra vagyunk Zanglától! Ideérve már tiszta partihangulat volt, szóltmaz indiaival kevert helyi zene és Dew-partyt csaptunk. Itt a Mountain Dew nevezetü üditöital (Pepsi termék) a kultital, úgy isszák, mint otthon a sört (mivel azt itt nem isszák). Gyakorlatilag bármit kérsz boltban (Fanta, Coca cola, sprite), kapsz helyette egy Mountain Dew mindenféle magyarázat nélkül. 

7. nap: Reggelire föztem egy paradicsomlevesbe buggyantott tojást, amit elözö nap a helyi boltban vettem meg, ahol gyakorlatilag minden le vot járva. Azért jó volt. Ma elég könnyü túraterep volt, kb. 5 órás, közben Pidmoban megálltunk Jimba házánál teázni, és végül hihetetlen, de megérkeztünk Zanglába! Ami egy metropolisz az elmúlt egy héthez képest. Én sokkal rosszabbra számítottam. Rendes szobák vannak, áram este 7 és 11 közt és kaják igazi zöldséggel! Bogarak állítólag vannak, de remélem, a hálózsákomba nem szándékoznak bemászni. Én Julcsival és Polettel a Sonam nevü házigazdánál lettem elszállásolva, de van egy fiú-szoba is, meg még elég sok önkéntes más családoknál (kb. 15-en vagyunk). Ma felsétáltunk a palotához, ahol Csoma is lakott anno. Ezzennel a kb. 80 km-es himalájai túránknak vége ès jön a Zangla epizód (szintén 3500 m magasan).