Korallzátony és esöerdö

I  arrived to the Cairns camping around 11 pm where I was already welcomed by many tropical birds. It just strengthened my belief that living in Australia is like living in a zoo. Early in the next morning I already got on a boat tour to the Great Barrier Reef for snorkelling. It was indeed fantastic, one of the best experiences through my whole trip. I even found Nemo and took a picture of him underwater. The next day I went on a guided rain forest trip. We stopped at a rainforest habitat where have seen a rare bird, the cassovari along with many others. Afterwards we went on a rainforest walk, then reached Daintree Rainforest the World's oldest rainforest. We had lunch here too, of course I chose kangaroo steak. We took a look the beach nearby which was like on a postcard, its only failure is that you cannot swim because you might be eaten by a crocodile (same situation in Cairns) that tend to swim up to the ocean from the river. On the third day I already left Cairns, back to Melbourne where we had a barbeque with my friends, celebrating Gyöngyvér's presentation about her phd. In the park finally I have seen a possum! Now we are already in New Zealand, this time traveling together with Gyöngyvér.

Este 11 körülre meg is érkeztem cairns-i kempingembe, ahol mindenféle érdekes madarak mászkáltak össze-vissza (gyanítom, hogy ök ébresztettek reggel 6-kor). Itt aztán már tényleg az az érzésem volt, mintha egy állatkertben lennék (mint úgy általában Ausztráliában bárhol). Cairns-ben elég meleg volt, olyan 27 fok körül és az egész város tényleg kb. olyan, mintha a Tropicariumban sétálnék. Pl. pelikánokkal is találkoztam csak úgy. Másnap reggel 7.30-kor már indult is az elöre kinézett hajós túrám a korallzátonyhoz. Két különbözö helyen álltunk meg búvárkodni (nem palackkal, csak pipával), amikor mindenki mehetett, amerre akart a hajó környékén. Egy újabb tévhitem lett azzal eloszlatva, hogy a korallzátony nem csak úgy van mindenhol a parthoz közel, hanem több kilométerrel kell beljebb menni. Elég sokan voltunk, kb. 50-en, de elismerésem a szervezöké, mert elég jól kordinálták a dolgokat. A zátony a legtöbb helyen már a felszín alatt egy méterre látszott. Olyan volt, mintha egy akváriumban úszkálnék, iszonyat sokféle színes hal volt, így végre hasznát vehettem a fényképezöm vízállóságának. Találkoztam még egy kisméretü cápával is (kb. 120 cm-es), pont amikor a lábamat megkarcolta egy korall és vérzett, de állítólag ezek ilyen békés cápák voltak. A legviccesebb látványt az ázsiaiak nyújtották, akik közül sokan egy mentömellényben plusz a víz felszínén tartó hurkával próbáltak búvárkodni. Gondoltam, kicsit felhös az ég, így nem vittem túlzásba a naptejezést, aminek az lett az eredménye, hogy pecsenyére sült a hátam és a hátsófelem, annyira, hogy másnap ülni is alig tudtam. Mindezektöl eltekintve a korallzátony nyújtotta az eddigi legnagyobb élményt. És sikerült még Némót is megtalálnom (filmajánló: Némó nyomában). A hajón még etettek is, nem is akármilyen kajákkal, visszafelé meg még valaki gitározott.

Este visszasétáltam a kempinghez, szerencsére a sátram tartalmazta az összes cuccot, amit bennehagytam, aztán másnap ismét korán keltem, mert indultam egy buszos esöerdö túrára. Elöször egy olyan helyre vittek el, ahol összegyüjtötték az esöerdö nevezetesebb állatait. Itt találkoztam egy elég ritka madárral is, a cassovari-val (nem tudom, magyarul mi..), kék fejü, strucc méretü állat. Ezután folytattuk utunkat egy esöerdö felé, ahol a lombkoronaszinten sétálhattunk egy emelvényen, majd továbbmentünk a Daintree esöerdöbe, ami a Föld legrégebbi esöerdöje. Itt ebédeltünk is az erdö közepén, természetesen én a kengurut választottam, ami annyira kevéssé volt átsütve, hogy folyt belöle a vér. Így visszaküldtem, hogy süssék még egy kicsit. A kajálda másik oldalán, közvetlenül az esöerdöböl nyílt egy képeslap-szerü tengerpart, finom homokkal és pálmafákkal. Az egyetlen szépséghibája (mint ahogyan Cairns-nek is), hogy hiába csábít, nem lehet fürdeni, mert könnyen krokodilok belsejében találhatja magát az ember (van pár faj, amely felúszik a fokyón, bele az óceánba). Útközben még megálltunk az esöerdö közepén fagyizni is, ahol megkóstolhattam a dzsungel ízü fagyit (zöld volt és finom). A körút zárásaként még hajókirándultunk is a folyón, ahol krokodilokat tekintettünk meg. Visszaérkezve a városba nem tudtam megállni, hogy ne vegyek egy kókuszdiót, amivel elég sokat szenvedtem, mire sikerült kipréselni belöle a lötyit, amit végül egy helyi segített kinyitni a lesajnáló pillantásokat követöen. 

Utolsó napomon Cairns-ben megnéztem a botanikus kertet, ahol ismét sétálhattam esöerdöben, aztán estefele már indult viszza a gépem Melbourne-be. Másnap Gyöngyvér egy mérföldkövet jelentö elöadásán vehettem részt az egyetemen, ahol phd-zik. Este mindezt megünnepeltük a helyi parkban, ahol szabadon barbeque-zhat mindenki, mert rendelkezésre állnak a készülékek. Természetesen kenguru-burgert sütöttünk. És újabb ausztrál állatot leshettem meg, a posszumot. Következö éjjel már a repülön ültünk, ezúttal Gyöngyvérrel Új-Zéland felé, de erröl majd késöbb.

Great Ocean Road

After Sydney I went on a new adventure to drive the Great Ocean Road. I rented a car in Melborne for 4 days which was a bit tricky as they are driving on the left side in Australia. For a half an hour at least whenever I wanted to turn I started the wipes for the window instead of the signing lights (of course they were also on the other side). Funny that sometimes they write road signs that say "in Australia you have to drive on the left side". Just to be clear. On my first day I took a look at the famous surf spot Bells Beach then headed to Apollo Bay. Just at the beginning of Great Ocean Road I had to turn back and make a 1,5 hour circle because of an accident the road was closed. Then I had to drive in a forest in darkness which was already scary plus a storm came too. So I was very happy when I finally found a camping when I reached the ocean again. The other day it was rainng like hell, still I visited a rain forest (what an accurate name!) and some koalas in the wild (really cute!). By the time I reached the 12 apostl rock formation it was shining again. Some other quite impressive rock formation followed by. I slept in Warnambool then the next day headed to Halls Gap, the land of kangaroos. Basically I shared the camping with them. Now I am already sitting on the plane towards Cairns to see the Great Barrier Reef.

Sydney után újabb kalandra indultam, ismét egyedül, mivel Gyöngyvérnek és Andrisnak dolgoznia kellett. A Great Ocean Road az ország Déli partján vezetö út, Melbourne-töl Nyugatra, amit a világháborúból hazatérö "unatkozó" katonák építettek. Buszozni elég bonyolult lett volna rajta, ezért végül Ausztráliábansem sikerült megúszni az autóbérlést. A pikantéria az egészben ugyebár az, hogy itt bal oldali közlekedés van. A közeli Jucy (magyarosan juci, föleg, hogy az emblémájukon is egy pózoló nö van) autokölcsönzöre esett a választás, akiktöl egy fehér, már szebb napokat is látott Toyota Corollát kaptam. Természetesen GPS-szel közlekedtem, amit Gyöngyvér kölcsöntelefonja szolgáltatott. Naná, hogy mé így is eltévedtem néha. Az elsö fél órában konzekvensen az ablaktörlövel jeleztem a fordulásom (mivel ez is fel van cserélve), ezt még a negyedik napra sem sikerült teljesen megszokni. Valamint sokszor mondogatnom kellett magamnak, hogy "baloldal baloldal", nehogy véletlenül a rossz sávba kanayarodjak ki (elhagyatott utakon bevallom, elöfordult, hogy a rossz sávban találtam magam, de pár másodperc alatt korrigáltam). Erre az ausztrálok is gondosan figyelnek, néhol az út szélén táblák vannak, hogy "bal oldalon közlekedj!", az autópályán pedig fordított irányban álló "rossz irány, fordulj vissza" feliratok vannak (azért nálam idáig nem fajult a dolog). 

Elsö nap Apollo Bay-ig autóztam, közben útbaejtettem a Bells Beach-et, ami egy elég híres szörfös hely, láttam is pár profit. Ezen kívül csak úgy ad hoc álltam meg néha óceánt nézni. Aztán megérkeztem a Great Ocean Road kezdetét jelzö kapuhoz, ahol állt két láthatósági mellénybe öltözött fazon és beszélgetett az áthaladó autósokkal. Gondoltam, milyen nagyszerü fogadtatás van itt. Aztán kiderült, hogy azért vannak ott, hogy mindenkit visszafordítsanak, mert baleset történt az úton. A kerülöút olyan másfél óra volt és mindenféle kanyargós úton és erdökön vezetett át. Mikor besötétedett és mindig az erdöben voltam, ráadásul még vihar is lett és a szél össze-vissza fújt lehullott faágakat, meg útra belógó letört fákat kellett kerülgetni, akkor eléggé vártam már, hogy találjak valami szálláshelyet. Ahogy kiértem az erdöböl a partra, megálltam az elsö kempingnél, ahol már a kapuban várt egy bácsi, hogy perkálljak (az nap 12-töl 8-ig autóztam). Az egész sztori nagyon hajaz az elsö amerikai kempinges éjszakámra, nem tudom, miért indulnak ezek mindig ilyen nehezen.. 

Másnap a ragyogó napsütés helyett egész nap zuhogó esöt kaptam. Már a sátor is ronggyá ázott, én meg egész nap esökabátban és esögatyában közlekedtem. Ez nem tántorított el attól, hogy sétáljak egy esöerdöben (legalább hü a nevéhez) a páfrányok közt, meg elmenjek koalalesre, ahol ök csak úgy vadon habzsolják az eukaliptusz levelet. Többnyire egy gombóc formában alszanak a fákon, kb. két órára kelnek fel enni naponta. A megadott helyen mindenesetre láttam vagy 20-at belölük. Délután a 12 apostol nevü köformáció felé vettem az irányt, amikorra is csoda történt, és kisütött a nap. Ez a Great Ocean Road legnevezetesebb látványossága, az óceánban egyedül álló köveket hívják így. Igazából nincs is 12 belölük és több mint valószínü, hogy soha nem is volt (ez már csak így megy). Állítólag ez a rész régen víz alatt volt, és ahogy a tenger visszahúzódott, alakultak ilyenre a kövek. Az apostolok után még több - talán még érdekesebb - köformációnál lehetett megállni. Még az nap elautóztam Warnambool-ig, ahol egy magasabb komfortfokú kempinget találtam. A város ideális bálnakukkoló helyeiröl híres, de sajnos a bálnaszezonnak szeptemberben vége volt.

Harmadik napomon az óceánt elhagyva Észak felé indultam Halls Gap-be, ami a magas egy före jutó kenguruszámról híres. Az idáig vezetö út akár még Magyarországhoz is hasonlíthatott volna, ha nem szállt volna néha 1-1 ròzsaszín papgáj az út szélére. Útközben láttam még hangyászsünt is, úgyhogy nagyjából már minden nevezetes állatot kipipálhatok. Az információs irodában a néni ajánlott egy ingyenes kempinget, este itt is aludtam. A kempinghez vezetö út földút volt, ahol nem egy kenguru ugrott el elölem a bozótba. A kempingben pedig szimbiózisban éltek együtt a kempingezökkel. Elég vicces látvány. Az információt szolgáltató néni azt mondta, zuhany is lesz, csodálkoztam is, aztán megérkezvén kiderült, hogy ez egy fellógatott, alul lyukas vödröt takar. 

Utolsó napomon sikerült nem felébrednem az ébresztöre, így eléggé sietnem kellett, hogy 3 óra alatt visszaérjek Melbourne-be leadni a kocsit, de végül 10 perccel zárás elött pont odaértem, és megváltam jucitól.

Következö nap, azaz ma már ismét repülön ülök Cairns felé. Ide korallzátony-nézöbe megyek. Öszintén én nem vagyok a repülés híve, de ez Ausztráliában kikerülhetetlen. Cairns-ig pl. kb. 3 és fél óra a repülöút (kétszer annyi, mint Stockholmig), így ki lehet találni, szárazföldön mennyi idö alatt érnék oda.

Sydney és a Waczak-szálló

In Sydney I found my hostel quite easy. Around 9 pm I thought it is still early so I went for a walk in the park nearby then short after that I turned back cause I met noone and got scared.. As I layed down on my bed a mouse was looking back to me. Later the owner of the hostel informed me it was a rat not a mouse.I told him I won't sleep in the same room with any of them so he placed me to an other room upstairs (as we all know mice respect the second floor..). Here a japanese girl was snoring like an elephant but stillbetter than the rat. The next day I participated on a 3-hour freetour around Sydney. Then took some boat rides and ate a hamburger at the opera that a seagirl attampted to steal out of my hands. The second day I visited Bondi beach where I swam too. Now I am already on a road trip South from Melbourne.

Sydney-be érkezvén még a reptéren kinéztem egy buszt, ami bevisz a városba, így megúszva az elég borsos vonat-opciót. Igaz, kellett érte sétálni 20 percet, utána meg egy órát várost néztünk a sötétben. Ráadásul végül ingyen volt az egész, mert nem müködött a buszon a jegykiadó. A lefoglalt hostelemet is viszonylag egyszerüen megtaláltam, bár nem volt nyitva, de szerencsére valaki épp jött. A fogadó ember sem volt a helyén, de végül egy másik otttartózkodó segítségével felhívtuk. Az igazi meglepetések csak ezután következtek. Este 9-kor úgy gondoltam, hogy ilyen korán azért mégsem kéne aludni (bár a tanzán komp ótanem aludtam semmit), így gondoltam, kimegyek a közeli parkba kicsit. Ahol egy lélek sem volt és nagyon sejtelmesen volt megvilágítva, úgyhogy egy fél óra múltán jobbnak láttam mégiscsak visszamenni a hostelbe. Aludtam én már sok helyen, de azért ez benne volt a top 5 legszakadtabb helyben. Szobatársnak egy ázsiai lányt kaptam (6 ágyas volt a rezidencia, de csak ö volt ott), majd kis idö múltán felbukkant egy egér is. Késöbb a tulajdonos felvilágosított, hogy nem egér, hanem patkány. Mondta, hogy hát, néha elöfordul ez itt. Én meg közöltem, hogy nem kívánok a szobán egy egérrel (vagy patkánnyal) osztozni. Azzal inkább nem fenyegetöztem, hogy lelépek, éjfél körül, pizsamában. Végül áthelyezett egy emelettel feljebb, egy négyágyasba (a patkányegérnek bizonyára nehezére esik lépcsözni). Itt egy francia és egy japán lány volt, utóbbi horkolt konstansan, mint egy elefánt. De akkor már inkább az elefánt, mint a patkány... Mikor próbáltam volna felmászni az egyik emeletes ágyra, a kezemben maradt a korlàtja, úgyhogy inkább a másikat választottam, amihez nem tartozott létra, így mindig a japán lányon át mászhattam föl rá. 

Reggelre kinéztem egy ingyenes körbevezetést Sydney-ben. Mindez kb. 3 órás volt, az operaháznál ért véget. A következö atrocitás itt ért, amikor is leültem a kikötöbe elfogyasztani a hamburgeremet, amire egy sirály kétszer (vagy két külön sirály?) próbált rárabolni és kikapni a kezemböl. Azért én voltam az erösebb és megettem... Ezt követöen elhajóztam Manly-re, fél óra a belvárostól. Ittnagyon szép sziklás partok vannak, de a szépségét meglátva annyira elszonytolódtam, hogy elfelejtettem fürdöruhát hozni, hogy nem sokkal késöbb vissza is mentem a hajóval. Hihetetlen, hogy egy nagyvárosnak ilyen tengerpertjai vannak. Este ismét hajóztam egyet, hogy sötétben is megtekinthessem az operaházat az öböl felöl. Így kivilágítva az igazi szerintem (mindkét kép hajótávlatból készült, az alábbi kép címe pedig: "Az Operaház és én egy irányba nézünk").

A második és egyben utolsó napomon a híres Bondi beach-et látogattam meg. Na ez tényleg megérdemli, hogy híres legyen, szemben a putri los angelesi Venice beach-el. Nagyon finom homokos part, türkizkék tenger. Itt muszáj volt fürdenem. Volt pár szörfös is, de sajnos ez most idö hiányában nekem kimaradt. 

Azóta már Melbourne-töl Délre a Great Ocean Road nevezetü úton autózok, de erröl majd késöbb.

A tazmán tél

Our original plan has been modified at several points, mostly because of weather conditions. After we spent the night on the ferry we decided to leave our bikes behind and instead rent a car. It was a good idea as you will see. Mostly because just 20 km before we would have arrived to the beginning of the trail the road just disappeared - it collapsed due to previous floods. At this point I was driving (first time with a right-wheel car). So we had to choose an alternative national park as many of the other roads were also closed in the area. We ended up at Cradle Mountain after 2 hours driving. On the way we saw a cute wombat. We parked the car, took a shuttle bus and walked 4-5 hours to a hut in the middle of the forest (on the way we climbed a mountain too with quite a lot of snow on it, yes boots would have been better than sneakers..). The hut was huge and was named after 2 guys who died while climbing the mountain we were planning to climb the next day, hm, promising.. We managed to heat up the hut a little bit but still it went down to 6 degrees in the morning. The day after we were hiking for 8 hours aiming the top of Cradle Mt but 100 m before it we turned back cause it became quite rocky, slippery and scary. On the way back to the hut we saw a platypus which is quite rare (I actualy didnt even know they can be found here and that they are as small as a bigger guinea pig). On day three we hiked back to civilazation and was camping in the city of Burnie. Here we were observing platypus and little penguins in the wild. In the camping we were observed by wallabys most of the time. Also met with the tasman devil in a sanctuary. We took the ferry back to Melbourne, arrived very early in the morning and the same day I flew to Sydney where I am now..

Eredeti tervünk több ponton módosult, többnyire az idöjárásnak köszönhetöen. Elöször is a hajón töltött éjszaka után, mindent összevetve lekötöttük a bicikliket, és inkább béreltünk egy autót. Mint késöbb kiderült, ez elég jó ötlet volt. Kb. 20 km-rel a tervezett túraútvonalunk kezdete elött az út egyszerüen eltünt. Ekkor pont én vezettem (bal oldali közlekedésben vezetés is kipipálva a bakancslistámról). Elöször csak az úton keresztbe fekvö fákkal találkoztunk, de ezeket még ki lehetett kerülni. Aztán egyszercsak be volt szakadva az út teljes szélességében, mert alámosta az esö. Úgyhogy más helyet kelett választanunk (még elég sok másik út is le volt zárva), így ismét autóztunk kb. 2 órát a Cradle Mountain nevezetü nemzeti parkhoz, viszont láttunk útközben vombatot. A park bejáratánál leparkoltunk, majd buszoztunk még egy fél órát a túraösvény kezdetéhez, ami az egyetlen helyhez (kunyhóhoz) vezetett, ahol a parkon belül aludni szabad. Ez kb. négy óra volt, így olyan délután 6-ra értünk ide. Most lehet, hogy puhányoknak tününk, hogy se nem bicikliztünk, se nem az ultrabrutál túrát tettük meg, de azért ez a terep is elég durva tudott lenni. Senkivel nem találkoztunk az úton. Rengeteg hó van a hegyen, ami elkezdett olvadni, így rengeteg vízfolyás is, ami jól beáztatta a cipönket. A kunyhó viszont elég jó, lehet benne tüzet gyújtani, így csak reggelre hült ki a ház 6 fokra. Egyébként a kunyhót két túrázóról nevezték el, akiknek nem sikerült sosem leérni a hegyröl, ahová a másnapi túránkat mi is terveztük. Bíztató.

Másnap egy 8 órás túrát néztünk ki, elöször felmásztunk mindenféle lépcsökön és indákon egy hegyre. Az a vicces amúgy, hogy itt nem szokatlan látvány a hóban növö páfrány és pálmaszerü növény. Aztán továbbmentünk egy másik hegyen, hogy felmenjünk a híres-nevezetes Cradle Mountain-ra. Itt már olykor-olykor térdig merültünk a hóba (a napfényes ausztrál nyár...). A hegyre végül nem sikerült teljesen felérni, mert átment egy ponton sziklamászásba és elég csúszós és meredek volt a terep, úgyhogy inkább visszafordultunk. Itt már a cipönk kb. cuppogott minden lépésnél (lehet, hogy a bakancs célszerübb lett volna, mint a félcipö). Innen még úgy három órát gyalogoltunk vissza a kunyhónkhoz. Közben találkoztunk egy kacsacsörü emlössel (na jó, én inkább az általa keltett vízsodrást láttam inkább) és Józsival, a fekete madárral, aki kaját akart lopni. Én bevallom, meglepödtem, hogy a kacsacsörü emlös Ausztraliában leledzik, azon meg még inkább, hogy kb akkora, mint egy nagyranött tengerimalac (én azt hittem, olyan kisebb krokodil méretü).

Harmadik nap úgy döntöttünk, hogy búcsút veszünk a kunyhónktól és visszatérünk a civilizációba. Ehhez megint sétálni kellett olyan 5 órát a pakkokkal, de legalább más úton jöttünk, igaz, az eleje elég fárasztó volt, mert nagyjából függölegesen kellett felfelé menni, de szép volt. 3 nap alatt részünk volt télben, tavaszban és nyárban, mivel utolsó nap szikrázó napsütésben gyalogoltunk (az elsö kép a túra elött készült, míg a másik, amin hárman vagyunk, a végén). A kocsinál kinéztünk végül egy Burnie nevü várost, ahol elég sok minden látványosságot ígértek, úgyhogy itt kempingeztünk 2 napig. A kempinget éjjelente vallabik (olyan mint egy kisméretü kenguru) lepték el. 

Burnie-ben megnéztünk egy vízesést, este pedig is ét találkoztunk kacsacsörü emlössel egy parkban, most viszonylag közeli képet is sikerült róla készíteni (amúgy nagyon félénkek). Utána pedig pingvinlesre mentünk, mert Burnie-ben lakik egy kispingvin-kolónia, akik sötétedéskor mindig visszatérnek a vadászatból. Nekünk pár otthonmaradt pingvint is sikerült meglesni az odújukban. Vacsorára a kempingben kengurút grilleztünk (eddig csak ilyen formában találkoztam kenguruval).

Utolsó napunkon, vasárnap végig zuhogott az esö, de azért megnéztünk egy vadaskertet, ahol többek közt etettünk kengurut és megtekintettük, hogy veszik össze 3 tazmán ördög (dögevö, ami csak Tazmániában van) egy bedobott vallabi lábon. És már ismét a hajón ülünk Melbourne felé. Így belegondolva, sosem jártam még ennyire közel a Déli-sarkhoz.

(Ma hajnalban visszaértünk Melbourne-be, ezúttal nem hagytak csövezni a hajón, azaz aludni a földön, mivel mindig jött egy bácsi, aki ezt nehezményezte és visszatessékelt mindenkit a székébe. Én pedig ülve továbbra sem tudok aludni, így nem vagyok ma túl kipihent. Maximum pihent, haha. Azóta már Sydneyben vagyok, ahová végül a repülö tünt a leg költség- és idöhatékonyabb megoldásnak. Két éjszakát leszek itt, aztán irány vissza Melbourne.)

Spirit of Tasmania

And we are already sitting on Spirit of Tasmania, the ferry that takes us to the island. It will be a 10-hour long journey by night. Almost like Titanic (hopefully a better ending). We arrive 6 am tomorrow, gonna bike with our 20 kilos bag 85 km, then hiking for three days and on sunday riding back to the boat again. We are doing the Walls of Jerusalem trip on the north side of the island. It will be even colder than Melbourne, luckily my sleeping back is good until -7. Yesterday Simon (a friend of my friends) took me by car to see some birds and rainforest a half an hour from Melbourne. Sorry no idea of the names of the birds in English but see the pics.

És máris a hajón ülünk Tasmania felé, melynek neve Spirit of Tasmania. Az út kb. 10 órás lesz, többnyire éjjel. Kicsit olyan érzés, mintha a Titanicon ülnénk (reméljük nem úgy végezzük). A hajón van több étterem, 2 mozi, játéktermek és sok minden egyéb. Pont úgy sikerült kijönnünk az öbölböl, hogy Melbourne-t láthattuk teljes egészében. A terv holnap reggel megérkezvén Tasmaniába az, hogy biciklizünk (mert azt is hoztunk) 85 km-t a 20 kilós pakjainkkal, aztán kirándulunk pár napot feltehetöen a Walls of Jerusalem útvonalon, a sziget északi részén, majd vasárnap visszabiciklizünk a hajóhoz Melbourne felé. Már Melbourne-ben is meglehetösen hideg van, de Tasmania még állítólag ezen is túl tesz az antarktiszi hidegáramlatnak köszönhetöen. Éjjelre +1 fokot mondanak, még jó, hogy a hálózsákom -7-ig jó. :)

A hajóra elég sok mindent nem volt szabad felhozni az tazmán élövilág átfertözésétöl való félelem miatt, így többek közt becsempésztünk banánokat, körtéket, alkoholt és egy gázégöt, az elöbbieket gyorsan el is fogyasztottuk, mielött még lekapcsolnának.

Tegnap Simon, az egyik ismerös elvitt kirándulni és madarakat nézni egy fél órányira Melbourne-töl. Simon jó fej, csak sajnos nem mindent értek, amit mond az erös ausztrál akcentusa miatt. Egyébként leginkább egy metál-énekesre hasonlít, hosszú hajjal és szakállal, így kicsit meglepödtem, mikor egy kétüléses sportkocsival jött értem. Elvitt a egy esöerdös részre, ahol nevéhez hüen valóban esett, és láttunk egy nagyn ritkán látható madarat, ami mindennek tudja utánozni a hangját (még a láncfürészét is) - lyiarbird (lantmadár). Ezen kívül láttunk még kakadúkat (ami itt galambszámba megy), meg papagájt is. Gyöngyvér kedvenc madarával, a kúkabúrával (nyilván nem így van írva, de eskü így mondják) sajnos nem sikerült találkozni.

Utazás a tavaszba

Maybe I am gonna surprise some people with this now but greetings from Australia! :) The 4th continent in this year for me. My very good friend Gyöngyvér and her boyfriend Andris live here, Gyöngyvér was my classmate in high school. As she had her birthday on the 7th October, Andris thought it would be a cool idea if I was th surprise guest. So she knew nothing about me coming here. Altogether I travelled 24 hours through Doha and Adelaide. Looks like I was an easy surprise cause Gyöngyvér found out quite quickly that it is me even though my face was covered. Still, she was surprised. :) Now I am in Melbourne, the first days I spent with getting over jet lag and biking around. We went up to Eureka Tower the highest point and saw where the penguins should be locatedon the beach but they were not there. :( Tomorrow we are going to Tasmania for hike with a huge boat.

Ezzel most lehet, hogy pár embert meg fogok lepni, egyet remélhetöleg mindenképp, bár mire ez a bejegyzés publikus lesz, addigra ö már túl lesz a meglepödésen. Úton vagyok épp a szabadságos évem harmadik nagy kirándulására, 2016-ban immár a 4. kontinensen fogok megfordulni. Vicces, hogy igazán az útjaim közül egyiket sem terveztem be, csak alakultak a dolgok, én meg hagytam magam belevetödni. Amerika Tiqulo révén valósulhatott meg, Indiára tulajdonképp Gyöngyvér (osztálytársam és barátnöm az Eötvösböl) beszélt rá, most pedig Ausztrália következik, ahová Gyöngyvér barátja, Andris hívott meg, meglepetésvendégként Gyöngyvér szülinapja alkalmából. Hát, remélem, pozitív meglepetés leszek. Kb. öt hetet fogok a világ túlsó végén eltölteni, még teljesen nincs kiforrva a program.

Jelenleg a dohai (Qatar) reptéren üldögélek az átszállásra várva. Idáig 5 óra volt az út, az Ausztráliában található Adelaide-ig még 13. Nem igazán tölt el lelkesedéssel, mert tudom, hogy a végén a kinézetem a mosott rongyéval lesz egyenlö, tekintve, hogy nemigazán tudok a repülökön aludni. Viszont egy Airbus A350-es géppel fogok utazni, ami állítólag elég menö. Aztán Adelaide-ben még egy átszállás lesz Melbourne-be. Mindezt a Qatar légitársaság biztosítja, ami elég jónak számít, bár hiányzik az Emirates-esek cuki fejfedöje. A biztonsâgi videójuk viszont mindenképp fantáziadúsabb az általuk támogatott FC Barcelona focistáinak közremüködésével. De azért a Virginén nem tesz túl (az egyik korábbi amerikás posztba megtekinthetö, ha érdekel valakit).

Immáron Adelaide repterén üldögélek. A 13 óra tényleg durva volt, de megnéztem 3 filmet. Az ausztrál vámon is viszonylag sikeresen és gyorsan átverekedtem magam, elrettentésként kitettek pár relikviát, hogy miket nem szabad behozni az országukba, köztük volt a götés likör (!!!), amiben valóban sok kicsi aszalt göte úszkált (fényképezni sajnos tilos volt). No, innen már csak másfél óra, és teljesítettem a 24 órás repülöutat. Este fél 11-re érkezek meg, terv szerint Andris valami ürüggyel jön ki elém, Gyöngyvér remélem, addig nem alszik be. :D

A meglepetés nagyjából sikerült, bár hiába volt eltakarva az arcom, Gyöngyvér egyböl kitalálta, hogy a meglepetésvendég én vagyok. Melbourne-ben az elsö napok a jet lag kiheverésével teltek, közben megünnepeltük Gyöngyvér szülinapját egy pub-ban házikészítésü, sört tartalmazó tortával, illetve bicikliztünk a városban és felmentünk a Eureka Tower-be, Melbourne legmagasabb pontjára. Megnéztük, hol szoktak lenni a parton a pingvinek, de nem voltak ott. :( A város tök jól néz ki, egymás mellett vannak felhökarcolok, régebbi épületek, pálmafák. Reggel pedig papagáj-szerü csicsergésre lehet ébredni.

Holnap Tazmániába (kicsi sziget Délen, nem tévesztendö össze Tanzániával) megyünk pár napra kirándulni, egy bazi nagy hajóval, reggelre érünk majd oda.