My stay in Delhi became a bit longer then planned... My flight was cancelled because of the plane crash in Dubai so I got to spend two nights in the luxury five star Grand Delhi (here I would like to refer to the movie Grand Budapest Hotel, isn't that ironic a little bit?). A bit contrast after the room full of with bugs and the Delhi ghetto. Now I am in Dubai, waiting for my next flight in 9 hours. Before everything has happened on my day in Delhi I visited Shwaminaray Akshardam which is a hindi temple. A quite big and fancy one. So fancy that I almost forgot I am in India. Kind of like when North Korea makes a show for the western foreigners about how perfect their country is. For like 150 rupees I got a whole show about Shwaminaray who is a kind of saint but for me was a bit too much with robotic puppets and boat on the river tour inside. They even had an imax cinema. The best was when at the entrance an Indian couple gave a baby in my hands to take a photo with me. I was so surprised I said yes. India is over but not the blog I hope. Soon I am planing to post some summary.
Tartózkodásom Delhiben kicsit hosszabbra nyúlt a tervezettnél, de erröl a legtöbben már értesültetek. Végül a hostelben töltött éjszakán az izraeli lány olyan késön tért vissza, hogy már aludtam. Reggel viszont adott egy tök jó tippet, hogy mit nézzek meg (màrmint töle külön, mert ö az ismeröseivel ment). Én megreggeliztem a környék két bizalomgerjesztö étterméböl az egyikben, a szokásos tojást valamivel (utána gondoltam bele, hogy hütöt eddig nem sokat láttam), majd shoppingoltam egy kicsit a bazársoron, és egy utolsó zuhany után elindultam a Shwaminaray Ashkardam nevü templomhoz. A tuktukos bácsi mindenkeppen el akart vinni még öt másik helyre is, kicsit sokáig tartott lebeszélni erröl (itt nem az az elsö, amit a vendég akar). Olyan komoly ellenörzésen még sehol nem estem át, mint ennél a templomnál. Semmit nem lehetett bevinni, az egész táskát le kellett adni. Kicsit féltem, hogy nem látom viszont, föleg, hogy benne volt a telefon, tablet és fényképezö. Azt már kezdtem megszokni, hogy random indiaiak akarnak szelfit készíteni velem úton-útfélen, de mikor itt a bejáratnál kezembe nyomtak egy gyereket, hogy fotó-fotó, az kicsit sok volt. A fényképezöm nélkül félkarú embernek éreztem magam, mert lett volna mit fényképezni, söt. Az egész rettentö fényüzöen nézett ki, azt se tudtam, hova kapkodjam a fejem. Minden iszonyat aprólékosan kifaragva, rengeteg elefánt-szobor, csodás kert. Késöbb azért megtudtam, hogy ez egy elég új épület (talán 2005-ben nyitották meg), és hogy valami Shwaminaray központ finanszírozta. Ha jól értettem, ez egy hindi templom a Shwaminaray nevü embernek szentelve, aki olyan 200 évvel ezelött élt. Mindenesetre a kontraszt az eddig elötte látott gettóhoz képest kicsit azt jutatta eszembe, mint mikor Észak-Kórea körbevezeti a nyugatiakat a "tökéletesen müködö" országában. És még ezután jött csak a java. Befizettem a kiállítás részre is kemény 150 rupit (600 ft), de ezért olyat kaptam, hogy csak pislogtam. Több különbözö teremben mutatták be a Shwaminaray ember életét mozgó robotbábuk és hangeffektek segítségével. De az egész olyan high tech volt, hogy már-már elfelejtettem, hogy Indiában vagyok. Más kérdés, hogy én félek a mozgó bábuktól... Közben még két különbözö moziteremben levetítettek 1-1 rövidfilmet. Ezután egy hajón, ami a vízen úszott (belsö térben) bemutatták India történetét 10 percben, szintén kétoldalt bábu-emberek segítségével. Ezután következett egy imax mozi, de azt már nem vártam végig, mert így is már vagy 3 órát töltöttem ott. Shwaminaray élete, meg a nagy mondásai kicsit azért a bullshit (papának: tartalmatlan hülyeség) vonalon mozogtak, néha annyira idillikus volt a helyzet, hogy John Lennon Imagine címü száma jutott eszembe. Ha Ghandiról csináltak volna egy ekkora kiállítást, akkor azt mondom, talán értem, de egy ilyen valakinek, akiröl soha nem hallottam, rejtély. Persze az is lehet, hogy nem kellöen értek a hinduizmushoz.
Végül pár óra után csak otthagytam a templomot, felvettem a táskám a hostelböl és indultam a reptérre. A reptéri metróig igénybevettem 10 percre egy riksás embert is (3 kerekü biciklin szállít utasokat), de inkább sajnáltam szegényt, ahogy erölködik a 25 kilós táskám társaságában. Meg azért nem egy életbiztosítás vele átkelni egy keresztezödésen. A reptérre még be se tettem a lábam, az ajtóban álló ellenörzö katona azzal fogadott, hogy törölték a jàratomat. Elöször azt hittem, csak viccel, pláne, hogy a táblán ez nem volt kiírva. Sajnos nem viccelt. Mivel Dubai-on keresztül repültem volna, és pont elötte történt Dubaiban, hogy kiégett ugyancsak az Emirates légitársaság egyik gépe, így töröltek egy csomó járatot, köztük az enyémet. Az Emirates emberei rögtön felraktak egy buszra, hogy most akkor megyünk egy hotelbe. Ennél több információt az utána következö 24 órában sem közöltek. Ezt a hotel dolgot nem aprózták el, ekkor örültem, hogy nem mondjuk valami orosz társaságnál vettem a jegyet (az Emirates az egyik legjobb). Szerintem Delhi talán legfényüzöbb öt csillagos szállodájába vetödtem el. Kicsit nagy volt a kontraszt a gettó után. Én megérkeztem a hátizsákommal, totál izzadtan egy szakadt gatyában a luxus hotelbe, ahol hordárok lesték, hogy mikor csaphatnak le a csomagomra. A szobámban volt külön zuhany és kád, óriási franciaágy és minden, ami kell. Két éjszakát töltöttem itt el, de az elején azért nem volt olyan pozitív, hogy még azt sem tudták megmondani, hogy mikor kapunk bármi információt. Viszont volt svédasztalos reggeli-ebéd-vacsora, ami második nap még jobb lett, mivel az utasok többségét felrakták más járatokra, így nekünk (a maradéknak) nem szerveztek külön kaját, hanem a többi (fizetö) vendég éttermében ehettünk. Ha egy alkalommal 100 különbözö féle kajalehetöség nem volt, akkor egy sem. Engem mondjuk inkább idegesített, hogy minden mozdulatom lesik és folyton ki akarnak szolgálni, kinyitogatják, és bemutatják az összes kaját. De azért rettentö finom volt. Szóval idekerültem 3 hét bogaras vályogház és Delhi-i gettó után. Már épp elhatároztam, hogy ha már egy hónapig csak zöldséget ettem, akkor vegetáriánus leszek, de ebédnél sajnos befigyelt a kacsasült. Szerintem a legnagyobb ironia a hotel neve volt: The Grand Delhi Hotel. Itt utalnék a Grand Budapest Hotel címü filmre, ha nincs meg, ajánlom megnézésre. :)
Miután másnapra sem kaptam újabb repjegyet, csak két nappal késöbb, gondoltam, ha már ittragadtam, megnézem a Taj Mahalt. A recepciós simán elküldött volna oda jó drágán, miután kicsit utánanéztem, és kiderült, hogy pont pénteken zárva van. Ezért kicsit kisebb szabásúra vettem a tervet, és ma délelött eltuktukoztam a Qutub Minar minarethez, de annyira drága volt a belépö (indiai mértékkel is), hogy nem mentem be (meg annyira nem is érdekelt). Inkább továbbmetróztam India legnagyobb mecsetjéhez, ami pont abban az idöintervallumban volt zárva, mikor ott voltam. Sikeres kör volt. És még a riksás emberem is dugóba került, úgyhogy inkább otthagytam, és gyalogoltam. Viszont ezen a környéken még a Pahar Ganj-nál (ahol aludtam egy éjszakát) is nagyobb gettót találtam, bár a helyiek ezt valószínüleg bazárnak hívják. De amiért érdemes volt kijönni a hotelböl az a visszaút volt egy tuktukkal, aminek a soförje nem akart elfogadni penzt, hanem inkabb kb. szerelmet vallott, és fel akart jönni a hotelbe egy italra. Visszautasítottam szegényt, pedig menö, rózsaszín, lovacskás mintás tuktuk volt (a klasszikus zöld-sárga helyett).
Immáron Dubajban ülök a reptéren, csupán 9 óra, és indulok tovább. Indiának vége, de nem a blognak! Hamarosan értékelö bejegyzés következik. :)
