Leh és a Himalája

On our second day in Manali we visited a waterfall and a hot spring which was so hot that we couldn't go in. By the way in Manali everyone smokes hash which is not that surprising since marihuana grows everywhere on the streets. We had a quite funny host in our hotel who wanted to marry to one of our friends but he was nice too, when he got to know it's my birthday i got a free pancake. Originally we should have taken a minibus to Manali so we were quite surprised when a car came instead. We left at 1.30 am for our 16 hours trip. It was actually better when we were driving in the darkness cause we havent seen how dangerous the road is. We couldn't sleep at all cause there was no road but just some kind of path so we were jumping up and down all the time. After 3-4 hours we passed a 5000 m high mountain then later we were driving over 4500 m for quite a long time and then passed through an other 5000 m mountain. The recommandation is 300 m elevation per day, instead we had 3000. So we didn't feel that well with a lot of headache. Surprisingly we survived and reached Leh which is at 3400 m above sea level. Here we gonna wait for the others. 

Manali-i tartózkodásunk másnapján elkirándultunk egy vízeséshez és megnéztünk egy melegvizü forrást, amiben végül nem fürödtünk, mert túl meleg volt. Ja, egyébként Manaliban mindenki füvet szív, de ez talán nem is csoda, mivel a marihuána csak úgy szabadon nö gyakorlatilag mindenhol. A buszunk Leh-be éjjel fél kettökor indult, addig szórakoztatott minket a szállástulajdonos, aki mindenképpen el akarta venni feleségül tölünk az egyik lányt. Mikor megtudta, hogy szülinapom van, megajándékozott egy nutellás palacsintával.

Meglepetésünkre a minibusz helyett egy autót kaptunk, amin mi hárman és egy angol lány osztoztunk. Éjjel fél kettökor indultunk. Kb. 16 óra alatt értünk Leh-be, az út minden képzeletemet felülmúlta, gyakorlatilag konstans halálfélelmünk volt. Biztonsági öv természetesen nem volt az autóban. Rögtön az út elején totális köd volt, ami eltartott pár órát. Kb. 3-4 óra múlva mentünk át az elsö 5000-es hágón, de erröl gyorsan le is jöttünk. Aludni nem igazán lehetett, mivel útnak nem mondható helyeken mentünk, és iszonyatosan ugrált a kocsi, percenként hajtükanyarokkal. Egy kis video az útról (youtube):

Addig volt jó, amíg sötétben mentünk, mert legalább nem láttuk, hogy milyen az út. Szinte végig földút, pont annyi, hogy egy kocsi elfér rajta, de ennek ellenére folyamatosan elözgettek, úgyhogy az út szélén csak a szakadék volt. A csúcs az volt, mikor arra ébredtem, hogy nekiütköztünk valminek, és az autó orra Merölegesen lefelé áll az úthoz képest. Rámentünk egy nagy köre, de szerencsére csak a lökháritó szakadt le egy kicsit. Út közben pár óránként megálltunk sátraknál, ahol lehetett enni, meg aludni is, ha valaki ott akart éjszakázni. A wc-k itt már kimerültek egy földbe vágott lyukban. 

Az utunk második harmadában több órát autóztunk 4500 méteren, ez már eléggé betett mindenkinek, fájt a fejünk és nem voltunk túl jól. Majd ezután felmásztunk még egy 5000-esre, de utána már szerencsére tényleg csak lefele mentünk. Ahhoz képest, hogy akklimatizációnál a napi ajánlott szintkülönbség 300 m, nálunk ez 3000 volt... A vicc meg az, hogy most épül egy alagút, ami majd egyszer talán kész lesz. Ja és a google maps szerint a mi 16 órás utunk 3 és fél óra alatt megcsinálható. Lehet, de akkor már a kocsinak nem maradna futómüve.

Hála Istennek végül csak sikerült megéreznünk Leh-be egyben, ahol elfoglatuk a helyünket az önkénteseknek ajánlott Zik zik hotelben. Egyébként Leh is 3400 m magasan van már. Majd itt várjuk be a többieket. Eddig az indulás óta a hat éjszakából ez a harmadik, amit valóban alvással töltök. Pillanatnyilag még mindig küzdünk a magashegyi betegség tüneteivel, úgyhogy eléggé be vagyunk lassulva.

Delhi és az út Manali felé

Delhi is a quite chaotic city. Kind of everyone wants to make money of foreigners, saying always a much higher price. It is a bit tiring thatyou can trust in noone. From the airport we were planning togo by metro but an indian guy told us that they can take usby taxi for the same price. We got in the taxi, was driving like 15 mins when it has turned out for him that we don't have a taxivoucher so he just simply refused to take us further, instead brought us back to the airport. Finally we got on the metro and met with the other Hungarians at one of the stations from where they took us to their hostel at Pahar Ganj which is almost like a ghetto so quite a uniqe and authentic experience. There are a lot of restaurants and bazaars and a lot of traffic so you have to jump from being hit by a vehicle all the time. In Delhi is like 40 degrees and 70% humidity, almost unbearable. The other day we already booked a Volvo bus to Manali, but before we visited the Humayulun Tombin Delhi which is similar to Taj Mahal. We came by tuktuk which originally took us to the opposite direction and then wanted us to take a taxi instead that they recommend. In the meantime our second tuktuk just disappeared. We didnt do that but took an other tuktuk.. In the afternoon we took the bus to Manali (16 hours) which was quite ok in the beginning before it reached the mountains with no road so we ere jumping up and down, while it was driving like crazy. We stayed overnight in Manali and planning to go further to Leh tonight (another 16 hours at least). Below a quite avarage photo in Delhi.

Felül egy átlagos kép Delhiben. Azt hiszem, megvolt az igazi India-élmény. Delhi az eddig általam látott helyek közül talán Marokkóra hasonlít a legjobban, csak még annál is nagyobb káosszal. Az általános tapasztalat, hogy Indiában mindenki le akar húzni, így gyakorlatilag senkiben nem lehet bízni. A turista mivoltomat pedig elég nehéz elrejteni. Az elsö lehúzós tapasztalat már a reptéren ért minket. Mi metróval szerettünk volna bejutni a városba, de a metro-lejáratnál egyszercsak ott termett valaki és egy nagyon jó ajánlattal állt elö (mindig így kezdödik...). Azt mondta, ö tud egy taxit, ami elvisz minket annyi pénzért, mint a metro lenne (60 rupi = 240 forint). Éltünk a nagyszerü lehetöséggel. Majd miután kb. 15 percet autóztunk egy autópálya záróvonalán, a soför kérdezte, hogy vettünk-e taxiutalványt. Mondtuk, nem, senki nem mondta, hogy kellett volna (amugy 500 rupi). Ezennel visszafordult és lerakott ott, ahol talált a reptéren, mi meg felültünk a metrora... A metro maga egész kultúrált, kivéve a jegyvásárlást, ami kis zsetonokkal történik és sokat kell sorba állni érte. Az egyik metroállomáson volt megbeszélve a már ittlévö magyarokkal, hogy találkozunk. Közben legalább 20 tuktust és riskást kellett elhajtanunk, akik nagyon el akartak vinni valahova. A többiek elvezettek minket a Pahar Ganj nevü részen található szállásozhoz, ami az egyik rokonom, Erzsi szavaival írva leginkább mínusz csillagos volt, de pluszpont a klíma és wifi. A Pahar Ganj amúgy egy bazárokból és éttermekböl álló kisebb gettó-szerüség, ahol 0-24-ben dudálás folyik (a fék és az irányjelzés helyett), és gyalogosként úgy kell félreugrálni a legkülönfélébb jármüvek elöl. A hely amúgy minden szempontból autentikus, úgyhogy tetszett. Miután elfoglaltuk a szállásunkat, a többiek elvittek kajálni, meg mászkálni a bazársoron, ami rettentö olcsó, csak folyton alkudni kell. Vettem egy nadrágot kb. 600 forintért (mondjuk azóta kiszakadt). Lent: áram megoldâs a hotelünknél:

Delhiben egyébként meleg van és pára, meg szmog és por, ami miatt folyton homályos az ég. A kb 40 fok és 70%-os páratartalomnak köszönhetöen folyamatosan csurgott rólunk a víz. Ilyen mértékben ezt még a legnagyobb pesti höségben sem tapasztaltam. Ez a helyzet még éjjel sem változik.

Másnap csak délután indult a buszunk Manaliba, így napközben kitaláltuk, hogy megnézünk pár helyet. A Humayulun Tomb-hoznszerettünk volna eljutni. Persze rögtön akadt is vagy ötmillió tuktukos (India a szolgáltatóipar csúcsa, ahol nincs lehetetlen, bármit elintéznek..), aki elvitt volna. Ha valaki nem tudná, a tuktuk egy átalakított motorra hasonlít, 2-3 ember fér el benne, plusz a soför. Végül kinéztünk kettött (mivel öten voltunk), akik, mint utólag kiderült direkt ellenkezö irányba vittek el. Az egyik tuktukból kiszállt a pasi, és elkezdett tárgyalni valakikkel, majd visszajött, hogy 3 embert tilos tuktukban szállítani, és béreljünk inkább taxit, megmutatja, hogy hol. Közben amelyikben meg mi ültünk, elküldött minket, hogy nézzük meg, mi van az elözöleg inditott másik tuktukkal, majd mire visszaértünk, a tuktukunk eltünt. Az ajánlott taxi nyilván lehúzás lett volna, úgyhogy inkább fogtunk két újabb tuktukot. Pozitívum, hogy az elsö útért nem fizettünk semmit. A Humayulu izé egyébként kicsit hasonló a Taj Mahalhoz. Ha már azt nem látom, legalább ezt igen. Vicces, hogy az összes helyen kétféle belépö van, az indiai (ami itt 30 rupi volt), meg a külföldi (500 rupi).

Délután felpakoltunk és elindultunk a buszhoz. Itt még szerettek volna lehúzni poggyász-díjjal, amibe nem mentünk bele. A busz egy nem túl új Volvo volt (itt minden jobb busz Volvo, kb. luxusnak számít) klímával és lábrartóval, ennek ellenëre elég kényelmetlen volt a 16 órás buszút. Föleg a második fele, mikor hegyeken mentünk keresztül egy éppen épülö úton, ami úgy dobált, hogy majdnem kiestünk az ablakon. Talán jó, hogy sötétben mentünk, különben halálfélelmünk lett volna. Manali már 2000 méteren van, itt béreltünk egy szobát egy ággyal, amiben öten aludtunk. Elvileg ma éjjel indulunk tovább Leh felé (egy újabb 16 óra legalább), de ez még nem biztos, mert kicsit nehézkes a döntéshozatal. Kilátás és kaja a szállásról:

Elsö lépések India felé

Hello People! I am on the road again, this time 5 weeks in India! I am going to be a volunteer in the lower Himalayas. This plan actually draws back to 2010 when my friend Gyöngyvér and me heard about this opoortunity but finally couldn't go because our parents didnt really like the idea. Then I almost went again 1 or two years later but finally didnt. Then last year Gyöngyvér REALLY went with her boyfriend and they inspired me to go this year. The organizor is a Hungarian foundation because the place has some connection with Hungary (a Hungarian explorer was living at this place). More info here: http://csomasroom.kibu.hu/en

The point is, I am going to build something there (not that clear yet what exactly), others will teach in a school. The route: To Delhi via Dubai by air (where I am right now), then on the 25th by bus to Leh via Manali (2 days ride), then with an other bus to Lamayuru from where we gonna hike for about a week to get to the final destination Zangla village. Dont be surprised if I wont update the blog that frequently, I am probably still alive but no internet (or other) connection. The map of the route below.

Found free wifi at Dubai airport yeah!

Ismét úton! A legtöbben talán már tudjátok is, hogy hová. Ezzel egy nagy álom vált valóra, ami egészen 2010-ig nyúlik vissza. Ugyanis ekkor hallottam elöször a Csoma Szobája Alapítványról, és hogy velük lehet önkénteskedni Indiában. Ezt a jó hírt megosztottam az osztálytársammal, Gyöngyvérrel is, majd elöadtuk a csodálatos tervünket a szüleinknek. A fogadtatás egyhangú NEM volt (pedig anno még egy Power Point prezit is csináltam Anyának, aki ezen elsírta magát). A késöbbi írásokból talán ki fog derülni, hogy miért is. Úgyhogy ez akkor meghiúsult. Aztán rá egy (vagy kettö?) évre Andrissal mentem el majdnem megint, de több tényezö miatt végül mégsem. Ezután Gyöngyvér tavaly tényleg (nem csak majdnem) elment a barátjával ide. Én már nem is nagyon gondolkodtam az egészen, de ök olyan sokat meséltek, hogy a végén mégiscsak jelentkeztem az interjúra (idöközben megnött az érdeklödés), és ismét bekerültem. Most viszont már valójában itt ülök a repülön Dubaion keresztül Delhi felé. 

Az Amerika és India közti két hét nem volt túl nyugis, mivel be kellett szerezni egy csomó dolgot. Pl. egy komplett patika nálam van, a bolha nyakörvröl (mivelhogy ott vannak bolhák) nem is beszélve. Mégis a vízumügyintézés volt a csúcs, ahová nem máskorra, mint hétfö 10.36 órára kaptam idöpontot. Hát igen, az a precíz indiai népség. Aztán mikor mentem a vízumért vagy fél óráig ki se nyitottak, és utána is 10 percenként adtak ki egy útlevelet. 

Gondoltam azért leírom a tervet:

Mivel mindenkire rá van bízva, hogy június és augusztus közt hogy és mikor jut ki, így a résztvevöktöl függ az utazás lebonyolítása. Én egy önkéntes-táblázat alapján írtam Daninak, akivel végül úgy döntöttünk, hogy együtt utazunk, majd Delhitöl tovább az esetlegesen hozzánk csatlakozó többi emberrel. Delhiben buszra szállunk 25-én, és Manali közbeiktatásával eljutunk potom két nap alatt Leh-be, ami már erösen Észak-India és hegy (3000 m körül). Visszafele én ugyanezt az utat repülövel fogom megtenni (odafele az akklimatizáció miatt jobb busszal). Leh-böl egy másik busszal (talán fél nap) eljutunk Lamayuruba, onnan pedig túrázunk egy hétig kb., hogy beérjünk Zanglába, a helyszínre. Ez Jammu és Kasmír megye egyébként, de nem a veszélyes, Pakisztánnal hadakozó része. Zangla és a környéke, mivel a Himalájában van, már buddhisták által lakott terület. Egyébként itt élt és alkotott Körösi Csoma Sándor, eredetileg a projekt az ö lakhelyének a felujitasat celozta. Azota mas dolgokat is ujitottak fel, iskolát építenek és tanítanak is nyáron az alapítvány önkéntesei. Itt a honlap: http://csomasroom.kibu.hu/en

Az még nem teljesen tiszta, hogy én konkrétan mit fogok csinálni, de valamit építeni valószínüleg.

Mivel az internet meglehetösen korlátozott a környéken, így nem lesznek túl sürü blogbejegyzések, söt az is lehet, hogy a többit már otthonról kell, hogy megírjam, de azért néha nézzetek fel ide, hátha.

Íme egy térkép:

 

 Ingyen wifi a dubaji repteren, juhuuu!

Las Vegas, Grand Canyon és ami mögötte van

The first time I experienced the real warm weather was in Las Vegas. It was EXTREMELY hot! I can't imagine how people can live here.. I was also kind of surprised of the fact that people actually live here and not only coming here to party. This occured me when I first saw an elderly woman. I stayed overnight at John's place whom I met in Yosemite. Well first I thought John is gay but it has turned out he is actually not just really rich. Sometimes it is not easy to differentiate.. The house I stayed at was kind of luxury and I was even invited to a fancy dinner along with three others. That day I haven't seen anything of Las Vegas and the day after I already picked up the rental car to drive to Grand Canyon. On the way I stopped also at Hoover Dam which is quite enormous. Otherwise it was almost alll the time a really straight road in the desert. I got to my camping around 6 pm 'close' to the Canyon (about an hour), and I drove that day also to GC so I saw it at sunset. Even if I have seen it so many times on pictures, it is still undescribable to see it in reality. The other day I drove back to GC, was walking a bit on the top of South Rim but it was so warm that shortly after I continued my way with the car towards Lake Powell where I stayed in a camping again. On the way I stopped T the Horseshoe bend where Colorado River takes a 270 degree turn. Maybe I liked this one even better than GC. The third day after a swim in Lake Powell I went to find a Slot canyon which I actually haven't found after walking 1,5 under the sun so I gave up and drove back to Vegas through Zion National Park. In Vegas I saw the famous fountain in front of Bellagio then even went inside where they have a huge botanic garden. The day after I didn't do too much since my plane was leaving in the afternoon. I stayed overnight in Stockholm, and now I am already back to Budapest.
Thank you for reading my blog so far! Now there will be a little break and hopeflly will be back here around the 25th June. :)

A las vegasi busz késett vagy egy órát. A városba érkezve amerikai utam során elöször tapasztaltam meg a höséget, de azt most elég durván. Kb. Este 7-re értem oda és meg lehetett dögleni. És még csak nyár eleje van. Felfoghatatlan, hogy hogy bírnak itt emberek élni. Meg egyáltalán ideérjezésem elött el sem gondolkodtam azon, hogy itt tényleg laknak emberek permanensen, nem csak bulizni járnak ide. Talán ezért lepödtem meg, amikor idös embert láttam Las Vegasban. Végül valóban a Yosemite-ben megismert embereknél aludtam (akik felvettek a hegyröl lefelé menet). Az általam melegnek gondolt kb. 40 éves pasié volt a ház (John) és a lány pedig (Lindsey) az albérlöje volt. Mint kiderült, a csávó nem meleg, csak nagyon gazdag. Olykor könnyü összekeverni a kettöt. Szóval eléggé luxuskörülmények között sikerült eltöltenem ezt az éjszakát. A házban volt legalább 3 fürdöszoba, nemtomhány vendégszoba, plusz összefutottam a garázsban egy sportautoval is, ami corvette vagy valami hasonló lehetett, abból is felsö kategóriás. Valamint a házhoz tartozott egy róka kinézetü kutya és egy Mucival (a San Franciscoban megismert cica) identikus macska is. Las Vegasból az nap este semmit nem láttam, mert elmentünk vacsorázni egy meglehetösen puccos étterembe, ahová John meghívott minket (Lindseyt, egy másik nöt, akivel épp randevúja volt, meg engem). Mielött indultunk azért elszívott egy füves cigit, viszont az étteremben meg egymás kezét fogva imádkoztunk. Ezt valahogy annyira nem néztem ki belöle, hogy mikor mondta, hogy erre készül, azt hittem viccel, ez lehet, hogy érzékenyen érintette. Után engem Lindsey visszavitt a házba, John és a nö pedig elmentek még bulizni (én már fáradt voltam).

Másnap Lindsey kivitt a reptérre, mert onnan béreltem autót a Grand Canyonhoz. Ott kiderült, hogy valójában az autókölcsönzö nem a reptéren van, hanem arrébb, úgyhogy várnom kellett egy transzferautót, ami elvitt az irodájukhoz. Ott közölték velem, hogy sajnos nem-amerikai jogsival nem bérelhetek autót tölük (ezt persze a honlapjukon nem említették), úgyhogy visszaszállítottak a reptérre, ahol egy másik cégtöl béreltem végül. Ezzel úgy másfél óra ment el, így ismét késve indultam el a 4 órára lévö Grand Canyonhoz. Majdnem adtak egy nagy autót, de mondtam, hogy én csak a kicsivel tudok parkolni, úgyhogy kevés várakozás után kaptam egy piros Nissant. Útközben bár eredetileg nemterveztem, de mivel útbaesett, mégiscsak megnéztem a Hoover-gátat. Hatalmas!

Arizona tökegyenes útjain haladtam a höségben, annyira nem volt izgalmas, de viszonylag könnyen eltaláltam a canyonhoz közeli (egy órányira lévö) kempinghez. Csak ott kiderült, hogy ez nem az a kemping, ahová én foglaltam, így tovább lettem küldve. Miután vagy fél órát mentem ide-oda az autópályán a bácsi által említett 65-ös kijáratot keresve, és csak páros számú kijáratok voltak, rájöttem, hogy a 65-ös útra gondolt. Végül meglett a kemping, és még az nap este a canyonhoz is elmentem, így láthattam naplementében. Hiába láttam már ezerszer képen, azért élöben leírhatatlan és óriási. Na ez tipikusan az a látvány, amit abszolút nem ad vissza a kép.

Másnap szintén visszautóztam a canyonhoz, parkolóhelyet is könnyen találtam, aztán sétáltam pár órát a tetején. Én a legtöbb ember által látogatott déli oldalra (South Rim) mentem. Viszont annyira dögmeleg volt, hogy egy idö után feladtam a dolgot, és visszahozattam magam a shuttle busszal az autóhoz, és indultam tovább az az napi kempingemhez, a Powell-tóhoz. Közben megálltam még pár helyen fényképezni a canyont. 

GPS nélkül (!!! - nem volt térerö) sikerült eltalálnom Page városáig, amihez közel található a Horseshoe bend. Itt tesz a Colorado-folyó egy 270 fokos fordulatot egy óriási sziklatömb körül. Ez is gyönyörü volt, talán még jobban tetszett, mint a Grand Canyon.

Page-hez már közel volt a Powell-tó, ami szintén elég különleges hely (és meleg, éjjel is). Ja, azt nem írtam, hogy útközben a medvés táblákat felváltották a különféle típusú szarvasokra figyelmeztetö jelzések. Gyalogos helyeken pedig kígyókra és skorpiókra figyelmeztettek. Az autópályak széle ki volt kövezve gumidarabokkal, ezt nem nagyon tudtam értelmezni, de nem volt túl bizalomgerjesztö.

Reggel megfürödtem a Powell-tóban, majd továbbautóztam vissza, Las Vegas felé. A változatosság kedvéért a standard 4 óra, pedig más úton mentem vissza. Reggel a kempingben az indián infós nénitöl kaptam egy papírt, a szerint mentem megkeresni a közeli 'slot canyont' (olyan canyonok, amik homokköböl állnak, és érdekes formájúra fújta öket a szél). A legismertebb ilyen az Antelope Canyon, de az nagyon drága lett volna, így gondoltam, majd keresek magamnak màsikat. A papíron lévö abszolút nem volt kitáblázva, de az instrukciók alapján megtaláltam a vaskaput, bár kicsit furcsálltam, hogy egy szögesdróton kellett átmászni. Miután másfél órát másztam a 40 fokban, egyértelmü lett, hogy rossz helyen vagyok, és az autóhoz visszefelé menet meg is találtam a megfelelö vaskaput szögesdrót nélkül, de már nem volt kedvem újrakezdeni. A legérdekesebb dolog, ami láttam, talán ez volt:

A visszafele úton a Zion nemzeti parkon jöttem keresztül, de kár volt, mert csak elszomorodtam, hogy nincs idö jobban megnézni, mivel ez is nagyon szép volt, még így autóból is.

Az autót végül este fél 9-kor adtam le, az éjszakát már Las Vegasban töltöttem egy motelben. Elsöre itt is sikerült rossz motelhez menni, mivel kettö volt, ugyanazzal a névvel. Az enyém a Circus circusnál volt. Este 11-re visszabuszoztam a város központjába, ahol megtekintettem a zenére, fényeffektekkel táncoló szökökutat a Belaggionál, majd be is mentem a hotelbe (na ezt a videot nem sikerül beszúrni, úgyhogy képzeljétek el).

Konkrétan egy teljes botanikus kert volt benne, nem aprózták el. Meg ok, hogy kaszinók, de amit ott bent láttam, minden képzeletemet felülmúlta méretileg. 

Másnap délután már indult a repülöm, úgyhogy túl sok idöm nem volt, annak is egy nagy részét a Walmartban töltöttem bevásárlással. Azért megnéztem még 1-2 hotelt, mentem az automata vasúttal, ami a Luxort (ez egy óriási piramis alakú hotel), az Excaliburt (kastély formájú hotel) és a Mandalay Bayt (van benne egy cápatank, amit végül sajnos idö híján nem láttam) köti össze. De van olyan hotel is, ami New York kicsinyített híresebb épületeiböl áll, és tartozik hozzá hullámvasút. Végül csak egy dollárt vertem el egy félkarú rablóval, hogy meglegyen az élmény. Kicsit kifutottam az idöböl, úgyhogy uber-rel mentem vissza a motelhez, meg onnan a reptérre is. A repülö persze késett, több mint egy órát. Aztán éjszakáztam egyet egy stockholmi hostelben (ez olcsóbb volt,  mint bármelyik amerikai szállásom), most pedig már a wizzair-en ülök Budapest fele. Bár mire ezt postolom, már otthon leszek. 

Köszönöm, hogy eddig kitartóan olvastátok a blogot! Most egy kis szünet következik, a folytatás, ha minden jól megy június 25-e körül várható.

Az angyalok városa - L. A.

I think the angels already left Los Angeles. I have never seen so many homeless people in any other cities. They were actually living in tents in the middle of the city. There was a constant urin and marihuana smell almost everywhere. I must say I was not that impressed by the city itself but others already prepared me for this before. The first time in my life I used uber to get to the hostel because I didnt really trust in public transport at 10 pm. My hostel was in Koreatown, operated by koreans, it was quite a funny place. I visited Santa Monica beach, that was nice. Right after that the famous Venice Beach which was a big disappointment, only homelesses and drug-addicts who try to sell their creations as art. I took the bus to Malibu where I tried a bit of surfing but there were really huge waves and a lot of (also elderly) people who were much more experts than me, but otherwise it was quite a great experience. On the second day I visited Hollywood and the walk of fame which was not that shiny at all, then went over to Beverly Hills which was the only shiny place of the city. Havent met with any famous people but seen quite a lot expensive cars. Today I'm already sitting on the bus to Las Vegas where I'm going to overnight at the people I got to know in Yosemite then tomorrow heading to Grand Canyon.

Úgy tünik, a Los Angeles nevét adó angyalok már messzire elszálltak a városból, mert az egyik leglepukkantabb város, ahol eddig jártam. A folyamatos vizeletszag keveredik a marihuána szaggal. Közben arra is rájöttem, hogy elszámoltam, és a San Franciscoból idáig vezetö buszút valójában 12 órás volt, nem pedig tíz. De hát olyan gyorsan elszállt a föként mexikói utazóközönség társaságában. Mivel este 10-re érkeztem meg a városba, és elötte mindenki arra figyelmeztetett, hogy Los Angeles nem a legbiztonságosabb város (föleg nem a tömegközlekedés), így úgy gondoltam, kipróbálom életemben elöször az ubert (taxi-alternatíva). Ezzel minden ok volt, és úgy tünt jó döntés volt, mert elég borzasztó lecsúszott helyeken mentünk keresztül. Volt, hogy a város központjától nem messze lévö utcán legalább 60 sátor sorakozott, csak úgy a járdán. Egyébként én még ennyi hajléktalant (és/ vagy drogost) még egy városban sem láttam. Valahogy nem voltam tudatában annak, hogy ha a kóreai negyedben foglalok szállást, ott tényleg szinte csak kóreaiak lesznek. És tényleg. Plusz még az utcán is minden felirat kóreaiul volt. Olyan fél óra múltán leparkoltunk az állítólagos hostelem elött, amit még az nap foglaltam a buszról. Kívülröl semmi nem utalt rá, hogy ez egy hostel, de azért a házszám alapján csak bementem. Nagyjából csak ázsiaiakkal találkoztam, azt hiszem, elsöre sikerült egy értelmi fogyatékost megszólítani, aki persze nem tudott segíteni a bejelentkezésben. Aztán elöbb-utóbb csak megjelent egy kicsi kóreai házaspár, onnan már sínen mentek a dolgok. A néni azt hiszem, kicsit rendmániás volt, ami egy hostel üzemeletetöjeként meglehetösen furcsa (általában mindig felfordulás szokott lenni). Voltak olyan szabályok, minthogy nem lehet hálózsákban aludni (ki tudja, miért), meg nem lehet ruhát szárítani a hostelben. Ennek köszönhetöen mondjuk tényleg olyan rend és tisztaság volt, amit eddig nem tapasztaltam. A koedukált szobát valóban komolyan vették, mert mindig 2-3 (naptól függöen) fiúval voltam egy szobában. A hely egy nagy elönye, hogy volt reggeli és vacsora, egész jók. Valmint korlátlanul lehetett vizet és tejet (???) fogyasztani. A hátránya, hogy az elsö vacsora után reggel rámjött a hasmenés.

Az elsö nap elhatároztam, hogy megnézem az óceánpartot. A háziak minden reggel biztosítanak egy fuvart Santa Monica-ba, úgyhogy ezzel éltem is. Ja, igen, Los Angeles még az amerikaiak közr is híres a pocsékmtömegközlekedéséröl. Gyakorlatilag egyfolytában dugó van (állítólag a szmogfelhö még az ürböl s látszik), a buszok pedig ötletszerüen jönnek vagy nem jönnek. A legtöbb helyen még menetrend sincs kirakva, csak a busz száma. Szóval Santa Monicában kezdtem a napot, állítólag itt született a fitness, ezen a homokos parton. Na ez tényleg szép volt. 

Ezután elsétáltam a messzeföldön híres Venice beach-en, ami körülbelül egy leprateleppel volt egyenlö. Gyakorlatilag beszívott emberek festgetnek és ragasztgatnak össze dolgokat, majd ezt árulják müvészet címén. És persze az elmaradhatatlan sátras hajléktalanok. 

Kicsit olyan érzésem volt, hogy mindjárt lerántja rólam valaki a táskát, úgyhogy gyorsan továbbáltam és inkább elbuszoztam Malibuba, a szörfparadicsomba. Itt sikerült kicsit elaludnom a buszon és rossz helyen leszállnom, úgyhogy fél órát sétáltam. Béreltem egy szörföt másfél órára, úgyhogy a Csendes-óceánban való fürdözést is kipipáltam (igaz, csak neoprénben). Az egyetlen hiba csak az volt, hogy ez egy elég népszerü hely, igy kb. rajtam kivül még vagy 100 szörfös csoportosult azon a pár tíz méteren, és "kicsit" profibbak, mint én. Meg kicsit nagyok voltak a hullámok. Nem nagyon mertem akciózni, mert féltem, hogy nem élném túl, föképp a többiek miatt, úgyhogy inkább csak a frontvonal szélén szerencsétlenkedtem. De az élményért megérte. Ja, és rengeteg 60-70 éves szörfös is volt, söt, még talán ök voltak többségben. A papucsom viszont sajnos azóta az óceán mélyén pihen (vagy valaki másnak a lábán). 

Második nap a Hoolywood Boulevard és a csillagos út felé vettem az irányt, ami a változatosság kedvéért a vártakkal ellentétben szintén nem túl fényüzö. De legalább innen megörökítettem a Hollywood feliratot a hegyen. Ezt követöen a Beverly Hillsre mentem, na kb. ez a város egyetlen része, ami tényleg fényüzö és csili-villi. Hírességgel sajnos nem sikerült összefutni (vagy csak nem vettem észre). Viszont volt sok Porsche, Mustang, Jaguar, Ferrari. De ezek amúgy a többi amerikai városban sem voltak ritkák. Itt jöttm rá arra, hogy nagy amerikai városokban nem látni koszos autót. Ez biztos valami státuszszimbólum, hogy mindig csak csillogó autóval közlekednek.

Ezután tettem egy kísérletet még valaminek a megnézésére is, de ez a busz miatt nem jött össze. Ma már ismét a Greyhound buszon ülök Las Vegas felé, ahol a Yosemiteben megismert embereknél fogok aludni egyet, aztán irány a Grand Canyon.