Yosemite

Yosemite was indeed great! Maybe so far the best. I was told I came in the right season when you can see the most waterfalls. I didnt expect so many people there, there was a continously traffic jam on the bottom of the valley. That's why I chose to take the 1-hour bus drive from my camping to the park instead of driving. On the first morning I managed to miss the bus but a nice elderly french-british couple seeing me running to the bus helped me out and offered a ride with them. The first day I hiked up to Vernan and Nevada Falls. The view was amazing and also everyone got really wet by the shower of the fall. Was quite an experience! Even saw a double rainbow! After the hike I also visited the Mirror Lake where you can see the reflection of Half Dome which is the most famous peak here. I started to walk on the wrong side of the river so I have only seen the reflection of other peaks but still was a nice view. On the second day I hiked up to Glacier Point where you could see the whole valley from. It was quite an exhausting hike and didnt want to do the same route all the way back. Was lucky because three Americans ( an ironworker, a hairdresser and a most probably gay manager) offered me a ride back. They even offered me a place to stay in Las Vegas. On the third day I left early to return the car to SF where finally I stayed one more night at a hostel with breakfast (pancakes that we had to bake ourselves..funny..). Now I'm sitting on a ten hours bus drive to Los Angeles and it has just turned out to me that the bus is not driving on the Pacific Coast Highway by the ocean but still better than if I had to drive this 10 hours.

Azt kell, hogy mondjam, hogy Yosemite beváltotta a hozzá füzött reményeket, mert ez volt az utazásom egyik csúcspontja. Nehezen lehet elhinni, hogy létezik ilyen természeti képzödmény. Állítólag jókor mentem, mert ilyenkor láthatóak a vízesések, amik nyár közepére már kiszáradhatnak. Bevallom, nem számítottam arra, hogy ilyen óriási tömeg lesz ott, de hát akkor volt az amerikaiak egyik nemzeti ünnepe (Memorial Day) is. A völgy aljtán gyakorlatilag folyamatosan dugóban álltak az autók, az ingyenes park-busz, ami ide-oda szállîtgatja az embereket a túrák kiindulási pontjai közt, szintén zsúfolásig tele, úgyhogy jobban megérte általában inkább lesétálni azt az 1-2 km-t. A túraösvényeken azért már jobban eloszlott a tömeg. Mint említettem, a kempingem egy órányira volt még a parktól, és nem vállakoztam vezetésre, úgyhogy az ingázó buszt választottam (volna) helyett, amit elsö nap sikerült is lekésni, és láttam, ahogy elhúz elöttem. Szerencsémre egy francia-angol pár (természetesen nyugdíjasok) látva ezt a folyamatot a kempingben parkoló lakókocsijukból, felajánlották, hogy elvisznek.

Elsö napra a Mist Trail nevü túrát választottam, ami két vízesés (Vernan és Nevada) visz föl, olyan 15 km oda-vissza. Elég durva túra volt, de mindenképp megérte. Az elsö vízesés mentén gyakorlatilag mindenki teljesen elázott a párától, de volt idö megszáradni még vagy 4 órán keresztül utána. Közben mókusok mindenfelé, még a 2000 m magasan fekvö sziklákon is. Lehet, hogy itt ök azt a funkciót töltik be, mint Pesten a galambok, mert az amerikaiak csak hesegették el öket. Útközben ilyen, már-már giccsesnek mondható látvány fogadott. Közben pár helyen ki volt írva, hogyy ne ugorjunk a folyóba, évente 200 ember hal meg így (vagy valahogy a parkban, nem volt egyértelmü). Hm, biztató.

Ez a Nevada Falls:

Szintén, csak a tetejéröl:

Panoráma a csúcsról:

Visszafelé a John Muir Trail-en jöttem le, ami ugyan hosszabb volt, de kevésbé meredek. Ezután még elzarándokoltam a Mirror Lake tóhoz, amiben a Half Dome hegycsúcs tükrözödik. Illetve az tükrözödött volna, ha a folyó megfelelö oldalán indulok el. Így egy másik volt, de azért szép volt így is. Lásd: kép. A Half Dome itt a helyi föhegycsúcs, ahová egy elég nehéz túra vezet fel kábeleken haladva. Na erre kellene az engedély, úgyhogy ez kimaradt. "Otthon" a kis kempingben este megföztem a zacskós kaját, aztán aludtam is.

Második nap sikerült elérnem a buszt, viszont kicsit sokat szerencsétlenkedtem a megfelelö tùraútvonal kitalálásával, így csak 11-kor indultam neki a Glacier Point meghódításának, amit még az elözö napinál is nehezebbre és hosszabbra írtak. Hát, tényleg az volt, végig szerpentin, állítólag olyan 60 fordulat van benne. Eredetileg csak a feléig akartam menni, de aztán viszonyoag gyorsan haladtam, úgyhogy mégiscsak felmentem a tetejére. Elötte pár száz méterrel már majdnem feladtam az egészet, mikor két nepáli túrázó leszólított, és így velük végigbeszélgetve egész gyorsan megvolt. A csúcsról be lehetett látni egész Yosemite völgyet, a Half Dome-ot és a Yosemite vízesést (talán a 3. legmagasabb a világon).

A csúcson megörültem, hogy a figyelmeztetésekkel ellentétben mégiscsak van egy busz, ami levisz a hegyröl, mert nem volt kedvem visszamászni a szerpentinen. Aztán kiderült, hogy a busz mégse a völgybe, hanem valahova tök máshova visz vissza. A buszvezetövel valób beszélgetésemet meghallotta egy pasi, és felajánlotta, hogy ök szivesen visszavisznek a völgybe autóval, mert azzal is jöttek fel. Így utaztam együtt egy igazi amerikai fekete munkással (angolul ironworker, akik a felhökarcolókon dolgoznak), egy fodrásszal és egy nagy valószínüséggel meleg menedzserrel Las Vegasból. Autóval ugyan továbbtartott lejönni, mint amennyi gyalog lett volna, de az élményért megérte, ráadásul pont azon az úton mentünk, ahová amúgy is el szerettem volna jutni, így elkészíthettem a tipikus National Geographicos Yosemite fotót (bal oldalt az El Capitan, ami a sziklamászókmkedvence, általában karabinerekkel kifüggesztett hálózsákban kell aludniuk útközben, mert nem egyszerü egy nap alatt feljutni a tetejére, de állítólag olyan is volt már, aki kötél nélkül szaladt fel rá - kb 2000 m):

Ráadásul még szállásajánlatot is kaptam Las Vegasba. Meg aznapi vacsoraajánlatot is, mert nekik a völgyben volt a szállásuk, de mivel túl sokáig soppingoltm, kifutottam az idöböl, és amúgy sem találtam meg a kempingjüket. Az utolsó busznak vissza a kempingembe este 8-kor kellett volna indulnia, de mikor még 40 perc múlva sem volt sehol, kicsit bepánikoltam, hogy akkor holnfogok aludni, próbáltam hívogatni különbözö számokat, persze mind automata volt. Aztán utána kicsivel mégiscsak megjelent a busz, mondván dugó volt...

Másnap reggel 8-kor indultam, mert 12-re kellett visszavinni a kocsit San Franciscoba. Ez meg is történt, viszont egy hirtelen döntéssel mégiscsak SF-ban foglaltam and egy hostelt, és csak ma indultam Los Angelesbe. A hostel pont olyan volt, mint amennyibe került, három, nem túl szociális angol lányt kaptam szobatársnak, akikböl kettöt Emily-nek hívtak. Este kb. a hostel összes lakója összegyült a konnektorok körül és nyomtabaz internetet különbözö eszközökön. Elvileg az árban volt reggeli is, amit mikor megláttam, majdnem elröhögtem magam. Palacsintatészta volt bekeverve, amit mindenki megsüthetett magának és leönthetett mézzel. Én jól jártam, mert nekem volt egy almám is korábbról. Most már Amerika nemzeti Greyhound buszán ülök egy tíz órás úton Los Angeles felé. A busz lepukkantabb, mint az ötöd ennyibe kerülö Megabus volt még a Keleti-parton. SF és LA között a Pacific Coast Highway lenne érdekes, ami egy út végig az óceán mentén, de most nem volt kedvem megint ilyen sokat vezetni, viszont arra meg nem gondoltam, hogy a busz nem ezen fog menni, hanem nyilván a rövidebben, és mikor majd kiér az óceánhoz, már sötét lesz.