Washington D.C.

Our 3 day in Washington is over, I'm sitting on a 5-hour flight towards San Francisco and Tiqulo is sitting on the bus to Miami. DC was very different from NYC, cleaner, more organized, less people, more space and more school kids in school unifroms. In Washington almost all the museums and monuments are free and they are actually very cool. We couldn't get into the White House cause now it's closed for all foreigners but we heard that the police shot someone with  a gun a half an hour after my photo below with the White House was taken. We managed to see almost everything, even visited the zoo with pandas, was walking in the charming area of Georgetown, visited the Arlington Cemetery (Let the sunshine in). Although most of the monuments/memorials are simple, they are very expressing on the other hand. We even managed to meet Hulda, my friend from Örebro who is doing an internship here for two months. Now my solo trip for two weeks begins.

Washingtonban 3 teljes napot töltöttünk. Teljesen más, mint New York, van pl. elég hely sétálni, sokkal tisztább és rendezetebb, nincs az a konstans zaj és emberáradat. Viszont ami új volt, az az iskoláscsoportok 0-24 órában való vándorlása a különbözö nevezetességek közt, természetesen egyenpólóban. Itt is számozott utcák vannak, csak itt még hozzájöttek a betük is. A tömegközlekedés teljesen logikátlanul van megoldva, és rettentö lassú, de a metro lényegesen tisztább, mint NY-ban, és az embernek nincs az a konstans érzése, hogy mikor fog valaki rátámadni. Ellenben iszonyú sötét van az állomásokon, nem jöttünk rá, hogy ez miért jó. Egyébként eddig a helyiekkel való interekcióink során azt szürtük le, hogy mindig mindenki nagyon kedves, ha fél percnél többet ácsingózunk valahol, rögtön odajön valaki, hogy segíthet-e. Vagy csak úgy spontán bemutatkozik az utcán és megkérdezi, kik vagyunk. Nagyon szeretik terelgetni az embereket mindenhol, minden kicsit túl van szabályozva, így kicsit az az érzés, mintha folyamatosan meg lenne figyelve az ember. Az összes múzeumban, látványosságnál mindig átvilágítják a táskákat, és mindig át kell menni egy beléptetö kapun.

Washingtonban szerencsére szinte az összes múzeum és látványosság ingyenes, viszont ennek fejébe pár helyre nem sikerült bejutni, mert több hetes várólista van. A Fehér Házba pillanatnyilag semmilyen külföldi nem teheti be a lábát, de nekem sikerült szelfiznem Barack-kal. :) Egyébként, mint utóbb kiderült, ennek a képnek az elkészítése után kb. fél órával valaki fegyverrel tartott a Fehér Ház felé, amit nem volt hajlandó eldobni felszólìtásra sem, így rálöttek, majd kórházba vitték. Nem tünt úgy, hogy ezen olyan nagyon megrökönyödtek volna az emberek, meg a várost sem zárták le különösebben, lehet, hogy ez ilyen mindennapos dolog..?

Elsö napunkon végül az állatkertbe látogattunk el, föként azért, mert volt panda. Kettö is, és éppen táplálkoztak. Mindezt úgy, hogy közben kitették magukat közszemlére. Még egy egész pandamegfigyelö állomás is volt, ahol éjjel-nappal videón követik minden megmozdulásukat. Az egész állatkert elég jól össze volt rakva, nagyjából az egész napot sikerült ott tölteni.

Estefele Huldával találkoztunk, akit még Örebróból ismerek, és pillanatnyilag itt van 2 hónapig egy gyakorlaton (micsoda egybeesések :) ). A panda-Ázsia-Kína vonalon haladva a China Town felé vettük az irányt, ahol megkóstolhattam életem elsö (giga nagy) pho levesét. 

 

Második nap múzeumos napot tartottunk, megtekintettük például az eredeti Függetlenségi Nyilatkozatot ès Alkotmányt. A Capitol-ba (ez a parlament megfelelöje) nem sikerült bejutni, de körbesétáltuk, aztán megnéztük a hatalmas könyvtárat, ami szintén gyönyörü volt, és csak úgy véletlenül megtaláltuk benne a Gutenberg Bibliát. Ekkor kezdett el derengeni, hogy Washingtonban van kb. minden, ami a történelemben fontos volt. A könyvtár után az Arlington Cemetery (lásd a 'Let the sunshine in' c. számot) felé vettük az irányt, ahol a nemzeti hösök vannak eltemetve, akik a különbözö háborúkban estek el. A temetö iszonyatosan nagy és nagyon szép az egész. Eléggé kifejezö, ahogyan az egyforma sírkövek ezrei sorakoznak a domboldalakon. Többek közt Kennedy és családja is itt van eltemetve.

 

Az este még elmentünk sétálni Georgetown-ba, a helyi cukinegyedbe, ahol boltok, éttermek, kàvèzók sorakoznak. Reménykedtünk benne, hogy sörözö is, de az végül nem volt, igy az autentikus amerikai sörözéshez inkább visszamentünk a városközpontba.

 

Az utolsó napunkon igyekeztük megnézni mindazt, amit elötte nem sikerült.  A Fehér Háztól indultunk, majd Lincoln emlékmüvénél habonyingoltunk egyet Wallstreet Journallal (aki nem ismerné a sztorit, google!). Az emlékmü maga monumentális volt, én ekkor kezdtem úgy igazán érezni, hogy Amerikában vagyok. A kép a Lincoln emlékmüröl van fotozva, a magas oszlop a Washington Monument. Alapvetöen azt gondolná az ember, hogy az emlékmüvek és múzeumok unalmasak, de itt mindent iszonyat jól csináltak meg, amiért több, mint érdemes öket megnézni.

 

Jártunk még a II. Világháborús emlékmünél is (következö kép), majd megnéztük az Air and Space Múzeumot, ahol például a Wright fivérek által épített, elsö, eredeti repülö is ki volt állìtva. De volt sputnik, az Apollo 11 különbözö darabjai és rengeteg minden. Úgyhogy még úgy is nagyon érdekes volt, hogy engem ezek alapvetöen nem nagyon érdekelnek.

 

Ezután egy gyors kört tettünk a Holocaust Múzeumban, ahová az állandó kiállításra nem sikerült bejutni, majd a Jefferson emlékmünél ismét találkoztunk Huldával, akivel megtekintettük a maradék emlékmüveket (Roosevelt, Martin Luther King Jr, Vietnámi háború, Koeai háború, Einstein). 

Svéd-amerikai kapcsolatok :)

Úgy este 9 fele már eléggé éhesek voltunk, mivel az ebéd kimaradt, így kerestünk egy pizzás helyet, aztán Huldától búcsút vettünk és hazametróztunk. Ma reggel Tiqulotól is búcsút vettem, mert ö megy a konferenciára Miamiba, én meg épp a repülön ülök San Francisco felé. Kb. 2 hetet fogok a Nyugati-parton tölteni, egyelöre túlságosan kidolgozott tervek nélkül, de az biztos, hogy most három napot SF-ban Tiqulo ismeröseinél fogok megszállni. 

Washingtonnak természetesen a távolabbi repteréröl indultam, ami már nem is Washington, hanem Baltimore. Az út ide majdnem két óra volt, 3 átszállással, és az izgalommal, hogy nem kési le egyik a másikat, mivel ez volt az elsö reggeli busz-metro járat, késöbbivel pedig nem értem volna el a gépet. Ahhoz képest, hogy csak belföldi járat, jobban átvizsgáltak, mint Budapesten idefele, ami után még egy külön kis belsö vonattal kellett eljutni a beszállókapuig, úgyhogy épp, hogy elértem. A Virgin Airlines gépe valami frenetikus biztonsági elöirásokat bemutató videoval kápráztatott el (lásd lentebb). Most, amikor írom, az öt órás útnak kb.  a felénél tartunk, amit az ablaknál ülve, két jól megtermett amerikai társaságában élvezek, akik folyamatosan kínálnak valami kajával.