So I sailed to the South Island across the Cook Strait, now alone since my friend went back to Melbourne the night before. The scenery from the ferry reminded me Norway. Even saw some dolphins! Was a bit sarcastic that they were showing the Life of Pi mivie in the cinema on the ship which is actually about a boy who is shipwrecked. Anyway I arrived to the city of Picton where I spent like an hour an then already was sitting on the bus towards Kaikoura which is the whale watching place (if I can recommend a movie watch The whalerider which is a New Zealand movie). I haven't seen any whales cause it is possible only from a boat or helicopter and I believe in the spontant whale spotting (hopefully one day it will happen..). But I did see some fur seals and lot of sheep (well there are like 30 million in the country). I took a nearly 4 hour long walk around the penninsula from where I got one of the best views in all my life with beautiful mountains around. In the evening I took an authetic fish and chips menu. The day after I continued the bus ride to Christchurch where I hired a car again aiming to get to NZ's highest mountain, Mt Cook. I was driving a bit slowly so in 4 hours I got only to a campsite and the next day I had to drive again 2,5 hours till I got there. On the way I saw lake Tekapo and lake Punakiki. Needless to say it was raining like hell when I got to Mt Cook. But I didn't want to miss this one because of the weather again so I went on my 3 hour hike in the valley. Alone in the thunderstorm.. Still it was beautiful, huge mountains, suspension bridges, glacier lakes. The day after I drove back to Christchurch where I had an evening to spend. It is a realy interesting city still rebuilding after the 2011 earthquake. Early morning I flew back to Melbourne.
Tehát áthajóztam a Cook-szoroson a Déli-szigetre, immár egymagam. Ja igen, a wellingtoni hostel is megérdemli, hogy meg legyen említve, ahová még Gyöngyvért is sikerült becsempészni addig, amíg éjfél körül el nem ment a reptérre. Még föztünk is, ilyen tömeget közkonyhában még nem láttam. A helyet Wild Zebranak hívták, nem is lehetett eltéveszteni, mivel egy bazi nagy fekete-fehér csíkos épület volt. Ismét egy hat ágyas szoba egyik emelete jutott, éjjel kettöig kint partiztak, reggel ötkor meg felkelt az egyik szobatársam (rejtély, hogy minek), úgyhogy nálam addig tartott az alvás.
Vissza a komphoz. Na, az tényleg jó és látványos volt, föleg mikor már közeledtünk a Déli-szigethez (az út kb. 3 és fél óra volt). Itt kezdett olyan norvégiás lenni, sok heggyel-dombbal a tengerben. Még pár delfint is sikerült látni. Kissé ironikusnak találtam, hogy a hajó mozijában a Pi élete ment, ami egy hajótörött fiúról szól, aki éveken át zötykölödik egy tigrissel összezárva a tengeren. Picton városában kötöttünk ki, ragyogó napsütésben. Nagyon aranyos tengerparti kisváros volt, de csak 40 percet töltöttem itt, aztán buszoztam tovább a keleti parton Kaikoura felé. Eredetileg a nyugati partot tüztem ki, mert ott van két tök jó nevü gleccser (Ferenc József és Fox=róka gleccser), de elijesztettek azzal, hogy 60 mm esöt ígértek egy napra. Így inkább a keleti partot választottam (a két part között elég limitált az átjárás a hegyek miatt), ahová nem írtak esöt. A buszúton a partot a sziklákon pózoló fókák szegélyezték. Ha másért nem, Kaikoura miatt mindenképp érdemes volt ellátogatni a Déli-szigetre.
A város a bálnáiról híres, az emberek többsége ezért is jön ide. Itt ajánlanék egy meglehetösen jó, új-zélandi készítésü bálnákkal kapcsolatos filmet: A bálnalovas (ugyan nem itt játszódik, de akkor is szép). Én egy éjszakát töltöttem itt, bálnát ugyan nem láttam, de így is nagyon tetszett. A bálnákat ugyanis csak hajóról vagy helikopterröl lehet látni, akkor is kb. csak a kidugott farkát. Ez nekem így túl mesterségesnek tünik, én inkább spontán szeretnék majd egyszer bálnát látni. Mindenesetre elsétáltam a javasolt útvonalon a félsziget végéhez, ahová fókákat jósoltak. Közben birkákkal tarkított zöld dombokon haladtam keresztül, ez igazán "új-zélandos" volt. Az ország hatmilliós lakosságára egyébként 30 millió birka jut. Egy rettentö szép kilátót is találtam, ahonnan beláttam az egész öblöt, és az ezt körbe vevö hegyeket. A fókák is meglettek, nem voltak sokan, de legalább páran megközelíthetök voltak. Utána folytattam a sétámat még szebb part menti tájakon. Emberrel nem nagyon találkoztam. Összességében kb. 4 órát sétáltam, mire visszaértem a városba már este 9 volt és minden bolt bezárt, így beruháztam egy igazi autentikus fish and chips-re (hal és sültkrumpli), majd nyugovóra tértem a sátorban.
Másnap nem csináltam sok mindent, mert dél körül már indultam tovább Christchurchbe a busszal. Ahogy megérkeztem, rögtön béreltem autót két napra, mert a Mt Cook-hoz akartam menni, Új-Zéland legmagasabb hegyéhez, amit busszal komplikált megközelíteni. Már rutinosan vezettem a bal oldalon, pláne, hogy itt jóval kevesebb forgalom volt, mint Ausztráliában. Ráadásul GPS nélkül! 3 és fél óra alatt végül nem jutottam el odáig, ahová akartam, így Fairlie-nél megálltam egy kempingben. Másnap továbbautóztam a Tekapo-tóhoz, amit körbevesznek a hegyek és van egy kis híres templom itt, a Church of the good shepherd, amit nehéz volt úgy lefotózni, hogy ne legyen benne egy pár kínai turista.
Az út a Punakiki tó mellett vezetett tovább (szintén csodás tájak) a Mt Cook-hoz. Meglepö módon zuhogott az esö (mint mindig, mikor kirándulnék), de gondoltam, még egyszer nem fog ki rajtam az idöjárás. Azt mondták, az általam kitalált útvonal nem veszélyes, csak ronggyá fogok ázni. Kezdem érteni, hogy Új-Zéland maori neve miért jelenti a "hosszú fehér felhök országát". Nyugi, a hegyre nem mentem fel, oda csak hegymászók mennek (majdnem 5000 m magas, Edmund Hillary is itt edzett anno). Én a völgyben gyalogoltam 3 órát a "nincs rossz idö csak nem megfelelö ruházat" elv alapján. Gondoltam, 3 órán keresztül csak nem fog zuhogni (és egyfolytában dörögni). Hát de. Ennyire talán még életemben nem áztam el, esö öltözet ide vagy oda. De még így is szép volt a táj, függöhidakon kellett átkelni, a végén pedig egy gleccsertóhoz értem. Útközben kb. 5 emberrel találkoztam a 3 óra alatt (érthetetlen). Ezek után visszaautóztam az elözö napi kempingbe megszáradni. Egy néninek elújságoltam a történteket, és másnap már egy vízállóságot elösegítö spray várt a sátram elött.
Visszavezettem Christchurchbe, leadtam az autót, aztán elmentem egy délutáni városnézésre. Ahhoz képest, hogy ez Új-Zéland második legnagyobb városa elég kisvárosias hangulata volt. Ez mondjuk valószínüleg annak is köszönhetö, hogy 2011-ben egy földrengés gyakorlatilag az egész várost porig rombolta (és meghalt 186 ember). Azóta próbálják újjáépíteni a várost. Engem meglepett, hogy még mindig sok épület romokban hever, sok üres terület van, ahol már letarolták a düledezö házakat és rengeteg építkezés folyik. Valahogy azt hittem ez gyorsabban megy. Kicsit olyan szomorkás hangulata volt az egész helynek. Ugyanakkor rengeteg spontán müvészeti alkotás jelent meg szerte a városban (falfestmények, installációk, kreatív megoldások). Pl. a katedrálisuk is megsínylette a földrengést, ezért építettek egy ideiglenes katedrálist, ami kártyavárat formáz. Illetve van egy terület, ahol hajókonténerekböl álló üzletek vannak (Re:start mall), mert ezeket lehetett könnyen és gyorsan megvalósítani. Összességében Christchurch az egyik legérdekesebb város, ahol voltam.
Szokásomhoz híven az nap éjjel a reptéren csöveztem, mert már reggel hatkor indult a repülöm vissza Melbourne-be. Ezen a téren Christchurch leszerepelt, mert a reptér nagy részét lezárták és csak az ajtók mellett a hidegben lehetett szigorúan ülve aludni. Új-Zélandi kalandom ezzel véget ért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése