Delhi és az út Manali felé

Delhi is a quite chaotic city. Kind of everyone wants to make money of foreigners, saying always a much higher price. It is a bit tiring thatyou can trust in noone. From the airport we were planning togo by metro but an indian guy told us that they can take usby taxi for the same price. We got in the taxi, was driving like 15 mins when it has turned out for him that we don't have a taxivoucher so he just simply refused to take us further, instead brought us back to the airport. Finally we got on the metro and met with the other Hungarians at one of the stations from where they took us to their hostel at Pahar Ganj which is almost like a ghetto so quite a uniqe and authentic experience. There are a lot of restaurants and bazaars and a lot of traffic so you have to jump from being hit by a vehicle all the time. In Delhi is like 40 degrees and 70% humidity, almost unbearable. The other day we already booked a Volvo bus to Manali, but before we visited the Humayulun Tombin Delhi which is similar to Taj Mahal. We came by tuktuk which originally took us to the opposite direction and then wanted us to take a taxi instead that they recommend. In the meantime our second tuktuk just disappeared. We didnt do that but took an other tuktuk.. In the afternoon we took the bus to Manali (16 hours) which was quite ok in the beginning before it reached the mountains with no road so we ere jumping up and down, while it was driving like crazy. We stayed overnight in Manali and planning to go further to Leh tonight (another 16 hours at least). Below a quite avarage photo in Delhi.

Felül egy átlagos kép Delhiben. Azt hiszem, megvolt az igazi India-élmény. Delhi az eddig általam látott helyek közül talán Marokkóra hasonlít a legjobban, csak még annál is nagyobb káosszal. Az általános tapasztalat, hogy Indiában mindenki le akar húzni, így gyakorlatilag senkiben nem lehet bízni. A turista mivoltomat pedig elég nehéz elrejteni. Az elsö lehúzós tapasztalat már a reptéren ért minket. Mi metróval szerettünk volna bejutni a városba, de a metro-lejáratnál egyszercsak ott termett valaki és egy nagyon jó ajánlattal állt elö (mindig így kezdödik...). Azt mondta, ö tud egy taxit, ami elvisz minket annyi pénzért, mint a metro lenne (60 rupi = 240 forint). Éltünk a nagyszerü lehetöséggel. Majd miután kb. 15 percet autóztunk egy autópálya záróvonalán, a soför kérdezte, hogy vettünk-e taxiutalványt. Mondtuk, nem, senki nem mondta, hogy kellett volna (amugy 500 rupi). Ezennel visszafordult és lerakott ott, ahol talált a reptéren, mi meg felültünk a metrora... A metro maga egész kultúrált, kivéve a jegyvásárlást, ami kis zsetonokkal történik és sokat kell sorba állni érte. Az egyik metroállomáson volt megbeszélve a már ittlévö magyarokkal, hogy találkozunk. Közben legalább 20 tuktust és riskást kellett elhajtanunk, akik nagyon el akartak vinni valahova. A többiek elvezettek minket a Pahar Ganj nevü részen található szállásozhoz, ami az egyik rokonom, Erzsi szavaival írva leginkább mínusz csillagos volt, de pluszpont a klíma és wifi. A Pahar Ganj amúgy egy bazárokból és éttermekböl álló kisebb gettó-szerüség, ahol 0-24-ben dudálás folyik (a fék és az irányjelzés helyett), és gyalogosként úgy kell félreugrálni a legkülönfélébb jármüvek elöl. A hely amúgy minden szempontból autentikus, úgyhogy tetszett. Miután elfoglaltuk a szállásunkat, a többiek elvittek kajálni, meg mászkálni a bazársoron, ami rettentö olcsó, csak folyton alkudni kell. Vettem egy nadrágot kb. 600 forintért (mondjuk azóta kiszakadt). Lent: áram megoldâs a hotelünknél:

Delhiben egyébként meleg van és pára, meg szmog és por, ami miatt folyton homályos az ég. A kb 40 fok és 70%-os páratartalomnak köszönhetöen folyamatosan csurgott rólunk a víz. Ilyen mértékben ezt még a legnagyobb pesti höségben sem tapasztaltam. Ez a helyzet még éjjel sem változik.

Másnap csak délután indult a buszunk Manaliba, így napközben kitaláltuk, hogy megnézünk pár helyet. A Humayulun Tomb-hoznszerettünk volna eljutni. Persze rögtön akadt is vagy ötmillió tuktukos (India a szolgáltatóipar csúcsa, ahol nincs lehetetlen, bármit elintéznek..), aki elvitt volna. Ha valaki nem tudná, a tuktuk egy átalakított motorra hasonlít, 2-3 ember fér el benne, plusz a soför. Végül kinéztünk kettött (mivel öten voltunk), akik, mint utólag kiderült direkt ellenkezö irányba vittek el. Az egyik tuktukból kiszállt a pasi, és elkezdett tárgyalni valakikkel, majd visszajött, hogy 3 embert tilos tuktukban szállítani, és béreljünk inkább taxit, megmutatja, hogy hol. Közben amelyikben meg mi ültünk, elküldött minket, hogy nézzük meg, mi van az elözöleg inditott másik tuktukkal, majd mire visszaértünk, a tuktukunk eltünt. Az ajánlott taxi nyilván lehúzás lett volna, úgyhogy inkább fogtunk két újabb tuktukot. Pozitívum, hogy az elsö útért nem fizettünk semmit. A Humayulu izé egyébként kicsit hasonló a Taj Mahalhoz. Ha már azt nem látom, legalább ezt igen. Vicces, hogy az összes helyen kétféle belépö van, az indiai (ami itt 30 rupi volt), meg a külföldi (500 rupi).

Délután felpakoltunk és elindultunk a buszhoz. Itt még szerettek volna lehúzni poggyász-díjjal, amibe nem mentünk bele. A busz egy nem túl új Volvo volt (itt minden jobb busz Volvo, kb. luxusnak számít) klímával és lábrartóval, ennek ellenëre elég kényelmetlen volt a 16 órás buszút. Föleg a második fele, mikor hegyeken mentünk keresztül egy éppen épülö úton, ami úgy dobált, hogy majdnem kiestünk az ablakon. Talán jó, hogy sötétben mentünk, különben halálfélelmünk lett volna. Manali már 2000 méteren van, itt béreltünk egy szobát egy ággyal, amiben öten aludtunk. Elvileg ma éjjel indulunk tovább Leh felé (egy újabb 16 óra legalább), de ez még nem biztos, mert kicsit nehézkes a döntéshozatal. Kilátás és kaja a szállásról: